Kárpátinfo hetilap


Egy kis (gereblye)-történelem...
Egy kis (gereblye)-történelem...


Az idei tavasz és nyár egyáltalán nem olyan száraz, mint a tavalyi esztendő, és a bőséges égi áldás következtében azt is érzékelhetjük, hogy közterületeinken, kertjeinkben úgy nő a fű, mintha húznák. Jómagam is azt tapasztalom, hogy nemcsak a kertben, de a Mártírok-emlékparkban, és a rendelőben is az idén, június közepéig már legalább harmadszor (negyedszer) le kellett nyírni a füvet (apáink ezt úgy mondták, hogy második-harmadik stb. gyapját kell kaszálni). 

Gondolom nemcsak nekem, de minden fűnyírást heti szinten gyakorló sorstársamnak is az a tapasztalata, hogy a soron következő fűkaszálást sokkal jobb elvégezni, ha az előző gyapját nem hagytuk ott, hanem a megszáradt széna össze lett gyűjtve, sőt, még össze is gereblyélve. 15-20 évvel ezelőtt, amikor a településünk szarvasmarha-állománya nem 40 tehén, hanem ennek a többszöröse, 200-300 volt, akkor még ez természetesnek tűnt, hiszen jól emlékszem rá, hogy még a 2000-es évek elején is milyen ádáz viták (veszekedések) voltak a töltésoldal-részeken, vagy amikor valaki 30-40 centiméternyit belekaszált a máséba...

Nagyjából 2008-ig nekünk is volt két tehenünk, és jól emlékszem rá, hogy amikor megboldogult édesapámmal összegyűjtöttük a megszáradt szénát, a gereblyézés mindig az én feladatom volt. Nem volt könnyű, de mindig jóleső érzés volt, amikor 10-20 szoteknyi területről sikerült jó 10-15 villányi szénát összegyűjteni, és még a lekaszált terület is rendezettebbnek nézett ki.

Persze az idő vasfoga alaposan megtépázta, kihullott néhány foga is (1. kép)
Az idő vasfoga alaposan megtépázta, kihullott néhány foga is (1. kép) 

Visszatérve a mostani időkre. Idén már több újkori gereblyét is kipróbáltam, de szinte mindegyik vagy eltört, vagy nem tudta ellátni az eredeti feladatát. Ekkor jutott eszembe az a régi fagereblye, amellyel jó 35-40 évvel ezelőtt elsajátítottam ennek a munkának a technikáját. Ha jól emlékszem, azt még az öreg Péter Gábor bátyám készítette közel 40 évvel ezelőtt, aki annak idején vasvillába, lapátba, ásóba való nyelet, létrát és minden elképzelhető háztartási eszközt elkészített – természetesen fából. Nos, ez a gereblye a mai napig megvan. Persze az idő vasfoga alaposan megtépázta, kihullott néhány foga is (1. kép) és fel kellett újítani, amit Jakab Imre (Buga) barátom meg is oldott (2. kép), és azóta újra nosztalgiázva használom a szénagyűjtés során (sokkal jobban szolgál, mint a mostani újak).

Fel kellett újítani, amit Jakab Imre (Buga) barátom meg is oldott (2. kép)
Fel kellett újítani, amit Jakab Imre (Buga) barátom meg is oldott (2. kép)

Mindig örömmel veszem elő, mert a régi szép időkre emlékeztet: a sok tehénre, a szénagyűjtésekre, az öreg Péter Gábor bácsira, no meg az édesapámra...

Becsüljük meg a régi és még mindig használt (emlék)tárgyainkat, háztartási eszközeinket, mert azok mind-mind emlékeztetnek valakikre, valamire, ami már sohasem jön ugyan vissza, de mégis jó felidézni általuk az emlékeinket!

Jakab Lajos (Badaló)