Kárpátinfo hetilap

Közösségerősítés Beregardóban
Közösségerősítés Beregardóban

A beregardói református gyülekezet immáron évek óta hagyományosan megszervezi a Szeretethíd programot. Idén a nyitás, a közösség- és hídépítés céljával a helyi római katolikusokat is megszólították: munkálkodjanak közösen a mindkét felekezet halottait befogadó sírkertben.

Szombaton délután a köztemető ravatalozója előtt gyülekeztek az önkéntesek. Ahol Molnár János római katolikus plébános, püspöki helynök Pál apostol rómabeliekhez írott levele alapján a szeretet fontosságát hangsúlyozta. Míg a háború hidakat robbant és gátakat emel emberek meg nemzetek közé, addig a szeretet hidat épít ember és ember, gyülekezet és gyülekezet között, fogalmazott az esperes. 

Közösségerősítés Beregardóban - Hidat építeni szeretetből
Közösségerősítés Beregardóban - Hidat építeni szeretetből

Balázs Antal helyi református lelkész a Bibliakalauz szerint e napra kijelölt igerész, a Márk evangéliumának 14. része alapján fogalmazta meg Isten üzenetét. A cselekvő hitre hívta fel a figyelmet, arra a hitre, ami a tettekben, a gyakorlatban mutatkozik meg. Erre pedig a Szeretethíd egy tökéletes alkalom. 

Közösségerősítés Beregardóban - Hidat építeni szeretetből
Közösségerősítés Beregardóban - Hidat építeni szeretetből

A program résztvevői ezúttal a ravatalozóban végeztek nagytakarítást, a temetőkertben bozótot irtottak, szemetet gyűjtöttek, lámpaoszlopokat festettek stb. A közös munkában Isten is kedvét lelte, hisz eloszlatta a napok óta sötéten tornyosuló felhőket, elzárta az ég csatornáit, igazán jó idővel ajándékozta meg azokat, akik szeretetből igyekeztek közösséget erősíteni, hidat építeni ember és ember, ember és Isten között. 

A közös munkálkodást jókedvű szalonnasütés zárta.

Kovács Erzsébet

Galéria