Origo
A NASA a Földet pusztító űrviharra készül
A NASA a Földet pusztító űrviharra készül


A napviharok veszélyeiről már többször értekeztek a szakértők, így nem meglepő, hogy a témára igyekeznek ráállítani a mesterséges intelligenciát is. A gyilkos napviharok előrejelzésében ugyanis nagy segítség lehet ez a technológia, bár valószínűleg a világméretű katasztrófától ő sem tudna megóvni minket.

A NASA egyik csapata szorgalmasan alkalmazza a mesterséges intelligencia modelleket a napviharok adataira, hogy

kifejlesszen egy korai figyelmeztető rendszert, amely szerintük 30 perccel azelőtt tudná értesíteni a bolygót, hogy egy pusztító napvihar elérné a Földet

– írja a Science Alert tudományos portál.

Ez az idő annak köszönhető, hogy a fény (vagyis az, amiből a rádiójelek készülnek) gyorsabban terjed, mint a Napból a napviharok során kilövellő anyag. Az olyan szélsőségesebb esetek, mint például a 150 évvel ezelőtti ún. Carrington-esemény, hatalmas pusztítást okozhatnak az elektromos és kommunikációs infrastruktúrában, ha ma történnének - írja az origo.hu.

A tudósok már régóta tisztában vannak a problémával, és nem tétlenkedtek. A Naprendszer felfedezésének jelenlegi szakaszában rengeteg műhold figyeli a Napot, amelyek segítségével azonosítani lehet ezeket a napkitöréseket.

E műholdak közé tartozik az ACE, a Wind, az IMP-8 és a Geotail, amelyek folyamatosan adatokat küldenek a NASA kutatóinak. De mint azt bármelyik mesterséges intelligencia kutató elmondhatja, egy előrejelző modell kifejlesztéséhez meg kell mondani neki, hogy mit kell megjósolnia.

A mesterséges intelligencia gyorsasága döntő fontosságú

Az, hogy egyszerűen tudjuk, hogy egy napvihar közeleg, csak a történet egyik fele; azt is ismernünk kell, hogy milyen hatással lesz a Földre, amikor nekiütközik Ezért a kutatók adatokat gyűjtöttek olyan felszíni állomásokról is, amelyeket szintén érintett néhány olyan vihar, amelyet a műholdak észleltek.

A tudósok ezután nekiláttak egy mély tanulási modell betanításának, amit DAGGER-nek kereszteltek el, és lenyűgöző specifikációkkal rendelkezik a meglévő előrejelző algoritmusokhoz képest.

A legjelentősebb előrelépés a sebességnövekedés.

Az indiai Inter-University Center for Astronomy and Astrophysics kutatói, Vishal Upendran vezetésével azt állítják, hogy az algoritmus kevesebb mint egy másodperc alatt képes megjósolni egy napvihar esemény súlyosságát és irányát, továbbá percenként képes előrejelzést készíteni. A korábbi, elavultabb algoritmusok ennél sokkal lassabban dolgoztak.

Az időszerűséggel való küzdelem részben azért volt, mert nehézséget jelentett annak kiszámítása, hogy egy napvihar becsapódása a Föld mely részét érintheti.

Ez egy hatalmas előrelépés a DAGGER számára, amely a gyors előrejelzési logikáját a Föld teljes felszínére vonatkozóan képes elvégezni.

Az előrejelzésnek ez a gyorsasága és az előrejelzéseknek az egész földgolyóra való alkalmazásának képessége együttesen jelentős előrelépést jelent a napviharokból eredő veszélyek előrejelzésében és az azokra való pontos reagálásban.

Forrás