MTI

Bírósági ítélet. Illusztráció.
Bírósági ítélet. Illusztráció.


Szexuális erőszak bűntette miatt nem jogerősen hat év, börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte a Debreceni Törvényszék katonai tanácsa csütörtökön azt a tartalékos katonát, aki egy terhes nő sérelmére követett el szexuális bűncselekményt Miskolcon.

Dobó Dénes, a törvényszék szóvivője az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a volt önkéntes területvédelmi szakaszvezetőt mellékbüntetésként hat évre eltiltották a közügyek gyakorlásától, a férfinak ezenfelül a több mint 3,7 millió forint bűnügyi költséget is meg kell fizetnie.

Az ítélet rendelkező részét a katonai tanács elnöke, Szilvási László hadbíró őrnagy nyilvánosan hirdette ki, az indoklás azonban már zárt tárgyaláson hangzott el.

A nyilvánosságot erkölcsi okokból, illetőleg az eljárásban részt vevő sértett  védelméért zárták ki. A büntetőügy sértettjének emberi méltósága és személyiségi jogai védelméhez fűződő érdeke jelen esetben meghaladta az eljárás nyilvánosságához fűződő közérdeket - ismertette a zárt tárgyalás indokait közleményében a szóvivő.

A bíróság döntése nem jogerős.

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség súlyosításért fellebbezést jelentett be.

A vádlott és védője a büntetés enyhítéséért jelentett be fellebbezést. A büntetőeljárás a Fővárosi Ítélőtábla katonai tanácsa előtt folytatódik.

Az ügy másodfokú jogerős elbírálásáig a törvényszék fenntartotta a vádlott letartóztatását. Ezt a döntést az ügyész, a vádlott és védője is tudomásul vették, így az végleges - jelezte Dobó Dénes.

Forrás

MTI