MTI

Megosztás
Antony Blinken amerikai külügyminiszter
Antony Blinken amerikai külügyminiszter


Az Egyesült Államok újabb 500 millió dollárnyi (mintegy 180 milliárd forint) katonai segítséget nyújt Ukrajna számára saját katonai készleteiből - közölte az amerikai külügyminiszter kedden.

Antony Blinken közleménye szerint 

az újabb csomagban elsősorban lőszerek vannak, mások mellett az Egyesült Államok által szállított HIMARS rakétatüzérségi eszközökbe. 

A közlemény szerint az Egyesült Államok átad légvédelmi elhárító eszközöket, valamint egyéb tüzérségi lőszereket, páncéltörő-rendszereket, kézi fegyvereket és nagy teljesítményű szállítójárműveket. 

Az Egyesült Államok készleteiből lehívott támogatás lényege, hogy az gyorsan eljuthat az ukrajnai harcterekre.

A külügyi tárca közleményéből az is kiderült, hogy az amerikai védelmi minisztérium ezzel párhuzamosan egy másik katonai csomagot is bejelentett Ukrajna számára az úgynevezett Ukrajna Biztonsági Támogatási Kezdeményezés (Ukraine Security Assistance Initiative) keretében. Ez a támogatás a légvédelmi képességek fejlesztésére szolgál, valamint szintén tartalmaz lőszereket, rakétákat és egyéb tüzérségi eszközöket.



Forrás

MTI