Kárpátinfo hetilap




A hagyományokhoz híven idén is gyülekezeti közösségben ünnepelték az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc évfordulóját Badalóban.

A badalói református templomban délután kezdődő ünnepi istentiszteleten Sápi Zsolt lelkipásztor a Példabeszédek 16 1–3 igeszakaszból vett idézettel – Bízd az Úrra dolgaidat, akkor teljesülnek szándékaid” – hirdette Isten üzenetét.

Az ünnepi megemlékezésen elsőként Jakab Lajos helyi családorvos, a KMKSZ Badalói Alapszervezetének elnöke köszöntötte a vendégeket. Nemzeti imánk, a Himnusz eléneklését követően az érdekvédelmi szervezet helyi első embere arról beszélt, hogy az itt élők idén a jubileumok jegyében méltathatják a forradalom évfordulóját. ,,200 éve született Petőfi Sándor, aki egykoron Badalóban is megfordult, és akinek emléktábláját születésének emléknapján, január elsején és március 15-én is megkoszorúzzuk, és 200 éve íródott meg a nemzeti imánkká vált Himnusz, amelyet tőlünk légvonalban alig pár száz méterre, Szatmárcsekén vetett papírra Kölcsey Ferenc. A Kárpátalján fellelhető négy Petőfi-emlékhely közül a legrégebbi a mienk, amely az idén már 85 éves, hiszen a templomunk külső falát ékesítő Petőfi Sándor emléktáblát még 1938-ban állíttatta a Kárpátaljai Magyar Faluszövetség. És ha már jubileum, akkor mindenképpen említést érdemel, hogy az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 175. évfordulóját méltatjuk ma, és ugyanekkor született meg Petőfi leghíresebb költeménye, a forradalom jelképes szimbólumává váló Nemzeti dal is”.

Mint mondta, Kossuth, Deák, Széchenyi, Petőfi és a többi forradalmár bátran kiálltak a szabadságért, nemzetünk megmaradásáért és a magyar nemzet akkori óhaja – legyen béke, szabadság és egyetértés – a mai napokra is érvényes.

Fülöp Barna, a Beregszászi Magyar Konzulátus konzulja rövid köszöntőjét követően felolvasta Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnökének levelét a határon túli honfitársainak.

Orosz Viktória Petőfi Nemzeti dal című versét szavalta el.

,,Negyvennyolc egyik legfontosabb üzenete a ma élők számára, hogy higgyünk önmagunkban, nemzeti összetartozásunkban, legyünk hűségesek szülőföldünkhöz, s legyen bátorságunk megvédeni alkotmányos jogainkat – kezdte beszédét Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke, aki egy Kossuth-idézettel is alátámasztotta ezt: ,,A szabadság oly kimeríthetetlen kincs, amely az által, hogy véle többen osztoznak, nem fogy, sem nemgyengül, sőt nő, sőt erősödik”.

A forradalmi eseményeket felidézve, a KMKSZ Beregszászi Járási Szervezetének első embere emlékeztetett rá, hogy 175 éve Petőfiék harca lehetetlen vállalkozásnak tűnt egy egész birodalommal szemben, de szabadságot akartak, és ez mindennél fontosabb volt számukra.

A Badalói gróf Gvadányi József nevét viselő gimnázium két tanulója, Sápi Anna és Szalai Gréta Kocsis Katalin kántor orgonakísérete mellett adta elő a Kossuth nótát.

Köszöntötte az egybegyűlteket Szalai Imre, Badaló elöljárója. Beszédében azt emelte ki, hogy a történelem ismétli önmagát, mivel most is, mint egykoron, több ezer magyarnak kell elhagyni otthonát, ami viszont még mindig jobb annál, mint hősi halált halni egy értelmetlen háborúban.

A Szózat eléneklése után a jelenlévők megkoszorúzták a Petőfi Sándor emléktáblát.

A megemlékezést követően a Petőfi Sándor nevét viselő helyi kultúrközpontban tartották meg a KMKSZ Badalói Alapszervezetének tisztújító közgyűlését.

Az eseményen jelenlévő több mint félszáz alapszervezeti tag az elkövetkezendő három évre ismét Jakab Lajos elnöknek szavazott bizalmat, akinek munkáját Sárközi Éva, Tóth Rozália, Jakab Lenke, és Bíró Imre elnökségi tagok segítik majd.

(tamási)

Galéria

Badalóban a jubileumok jegyében méltatták a forradalom évfordulóját. (Fotó: Bíró Roland)
Badalóban a jubileumok jegyében méltatták a forradalom évfordulóját. (Fotó: Bíró Roland)