MTI

Ukrán hadsereg. Illusztráció
Ukrán hadsereg. Illusztráció


Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök pénteken Washingtonban felajánlotta közvetítői szerepét az ukrajnai rendezés érdekében.

A tavaly decemberben államfővé választott baloldali politikus a CNN hírtelevíziónak adott interjúban azt mondta, kész tárgyalni az amerikai, az orosz és a kínai elnökkel is. Továbbá megerősítette, hogy országa nem fog fegyvert szállítani Ukrajnának.

Az ukrajnai háborúval kapcsolatban Luiz Inácio Lula da Silva hangsúlyozta, hogy 

ő a béke pártján áll, ennek érdekében döntött a be nem avatkozás politikája mellett, és ezért utasítja el, hogy országa hadi felszerelést küldjön Ukrajnába.

Hangsúlyozta, hogy a fegyverszünet érdekében közvetíteni akar, és erről tárgyalt Olaf Scholz német kancellárral annak brazíliai látogatása alkalmával. Szeretne a békéről beszélni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, Hszi Csin-ping kínai államfővel és Joe Biden amerikai elnökkel is - tette hozzá.

Megjegyezte, hogy 

Ukrajnának joga van az önvédelemhez, és Oroszország részéről hiba volt Ukrajna lerohanása mellett dönteni.

Kijelentette, hogy 

a világ csak akkor képes fejlődni, ha béke honol.

Interjújában a brazil elnök arról is beszélt, hogy legalább olyan politikai megosztottságot lát az Egyesült Államokban, mint Brazíliában.

Kifejtette, hogy az amerikai demokraták és republikánusok közötti választóvonal "sokkal komolyabb, vagy legalább olyan súlyú", mint ami a brazil politikában tapasztalható, és megjegyezte, hogy Brazíliában nincs meg a "gyűlölet kultúrája". A politikai megosztottságról az államfő a január elejei zavargások kapcsán beszélt, amikor elődje, Jair Bolsonaro hívei behatoltak a brazil törvényhozás épületébe, szinte pontosan két évvel azt követően, hogy Donald Trump korábbi elnök támogatói az amerikai törvényhozás épületét támadták meg.

Arra a kérdésre, hogy kérni fogja-e elődje, a Floridában tartózkodó Jair Bolsonaro kiadatását, úgy felelt, erről valószínűleg nem beszél Joe Bidennel, mert az ügy a bíróságokra tartozik.

Kijelentette, hogy a választáson leváltott államfőnek egy napon haza kell majd térnie Brazíliába, és akkor minden ellene indított perben bíróság elé kell állnia. Megjegyezte, hogy Jair Bolsonaro ellen már 12 pert indítottak, és még több következik. Reményét fejezte ki, hogy népirtás vádjával nemzetközi bíróság is elítéli majd a koronavírus-járvány idején hozott intézkedések és a janomami őslakos közösségek földterületét érintő döntések miatt.

Joe Biden amerikai elnök nem sokkal megválasztása után hívta meg az új brazil elnököt Washingtonba annak jelzéseként, hogy szeretné rendezni az Egyesült Államok és Brazília viszonyát.

Luiz Inácio Lula da Silva 2003 és 2010 között már volt Brazília elnöke, utána korrupciós bűncselekmények miatt 2017-ben 9 év börtönre ítélték. Az ítéletet 2018-ban 12 évre hosszabbították, majd 2021-ben bírói elfogultságra hivatkozva törölték. Lula da Silva 580 napot töltött börtönben.

Forrás

MTI