Kárpátinfo hetilap


Az izolált bakhátak fertőtlenítése formalinnal. Illusztráció
Az izolált bakhátak fertőtlenítése formalinnal. Illusztráció


Az utóbbi években ugrásszerűen megnőtt azoknak a gazdáknak a száma, akik az uborka tőhervadásának a kivédésére az izolált bakhátas módszert választották. A módszer lényege, hogy „iszap” és istállótrágya keverékéből alakítanak bakhátakat a fóliasátrakban, amelyeket rendszerint fekete fóliával választanak (izolálnak) el a fertőzött talajtól. („Iszap” alatt értjük azt a homokos üledéket, amit a folyók, elsősorban a Tisza árteréről termelnek ki.) Sajnos, ezeken a bakhátakon csak egy évig tudunk biztonságosan termeszteni, a második évben már nagy a valószínűsége a tőhervadás fellépésének. Több gazda is megkeresett azzal, hogyan lehetne meghosszabbítani a bakhátak élettartamát, mivel azok cseréje nagy kiadással és fáradsággal jár. Számukra jelenthet megoldást a formalinos fertőtlenítés, amivel kapcsolatban már vannak pozitív eredmények.

Miért éppen a formalin?

Különböző totális talajfertőtlenítő szerek vannak forgalomban. Van, ami már eleve gáz halmazállapotú, azonban ennek kijuttatásához speciális gépekre van szükség, és csak megfelelő szakmai képzettséggel rendelkező személy végezheti. A szilárd halmazállapotú Basamid G kijuttatása már sokkal egyszerűbb, a megfelelő védőeszközök (gázálarc, gumikesztyű, esetleg szemüveg) használatával már szinte bármely gazda megteheti. Nem csoda, hogy ennek a talajfertőtlenítőnek a használata terjedt el leginkább vidékünkön, a megfelelő feltételek biztosítása esetén (talaj nedvessége, hőmérséklete, takarása) nagyon jó eredményeket tudunk vele elérni. Azonban az izolált bakhátak estében nem sikerült működőképes technológiát kidolgozni a Basamid G-vel történő talajfertőtlenítésre. A szer bedolgozásakor a motorkapa széttúrja a keskeny bakhátakat, összevágja az elválasztó fólia réteget. Itt jön képbe a folyékony halmazállapotú formalin, mint totális talajfertőtlenítő. Ugyanis fertőtlenítendő területet csak be kell öntözni a formalinos oldattal, és letakarni, nincs szükség a motorkapával történő bedolgozásra. 

Hogyan végezzük el?

  1. A fóliasátorban végezzük el a szokásos nagytakarítást. Teljesen ki kell üríteni a fóliasátrat, nem maradhat benn semmilyen növény, amit nem szeretnénk elpusztítani. (szamóca, saláta, dísznövények stb.) 
  2. Ellenőrizzük le, hogy a bakhátak eléggé nedvesek-e, nem száradtak ki túlságosan. Egy-két nappal a formalin kijuttatása előtt ajánlatos tiszta vízzel átnedvesíteni a bakhátakat, hogy majd a kijuttatott oldatot ne csak a felső száraz réteg igya be, hanem minél egyenletesebben jusson le a bakhátak belsejébe is.
  3. Az izolált bakhátak felületét kézi kapával lazítsuk fel, hogy a későbbi beöntözéskor a kijuttatott oldat ne folyjék le róla, hanem igya be, tudjon bejutni a bakhát belsejébe.
  4. Készítsük elő a fóliacsíkokat a bakhátak letakarásához. Ha új, sérülésmentes fóliát használunk, akkor elegendő egy réteg a takaráshoz, de ha már használt fóliát, amin esetleg lyukak, szakadások is lehetnek, akkor mindenképen kétrétegű takarást ajánlunk.
  5. Elkészítjük a talajfertőtlenítő oldatot. 100 liternyi 2%-os oldat elkészítéséhez 5 liternyi 40%-os formalin szükséges. 1 négyzetméternyi felületre kb. 10 liternyi oldatot kell számolnunk. Ha figyelembe vesszük, hogy az izolált bakhátak átlagos szélessége 60-70 cm, akkor ez azt jelenti, hogy folyóméterenként 6-7 liternyi oldattal számolhatunk. Ezt a számot beszorozzuk a bakhátak hosszával, és megkapjuk, hogy mennyi oldatra van szükség egy-egy bakhát lekezeléséhez. Az egyenletességet szolgálja, hogy mindig csak annyi oldatot készítünk el, amennyi egy-egy bakhát fertőtlenítéséhez szükséges. 
  6. Amennyiben csepegtető szalaggal fogjuk kijuttatni a formalinos oldatot, akkor mindenképen új szalagokat használjunk. A bakhátak szélességétől függően bakhátanként legalább 3-4 szál csepegtetőszagra van szükség, hogy biztosítani tudjuk a vegyszer minél egyenletesebb kijuttatását. A csepegtetőszalagos kijuttatás esetében a bakhátakat már a vegyszer kijuttatása előtt letakarjuk.
  7. Amennyiben a szóró-rózsával ellátott slangos kijuttatás mellett döntünk, akkor fokozottan kell ügyelni a biztonságunkra, egészségünkre! Ebben az esetben mércével ellátott tartályt kell használnunk, valamint előre felosztani a bakhátat kisebb, például 3 m-es szakaszokra. Szükség lesz egy segítőre, aki vagy figyeli a vegyszer fogyását a tartályból, vagy pedig az időt, amennyi szükséges az adott szakaszra előirányzott mennyiség kijuttatására. Ehhez a módszerhez jól beváltak a kisebb teljesítményű búvárszivattyúk. 
  8. Ha végeztünk egy-egy bakhát fertőtlenítésével, azonnal takarjuk le a már előkészített fóliával, és csak ezután kezdjünk neki a következő bakhátnak.
  9. A talaj hőmérsékletétől függően 1-4 hétig kell letakarva tartani a bakhátakat. (50C hőmérsékleten –30 nap. 100C hőmérsékleten – 20 nap, 150C hőmérsékleten –10 nap, 180C hőmérsékleten – 7 nap.) Igyekezzünk melegebb, naposabb időszakot kiválasztani a fertőtlenítés elvégzésére, amikor a bakhát talaja kellőképpen át tud melegedni.
  10. A takarófóliák eltávolítása után néhány napig nyitott szellőztetők mellett hagyjuk, szellőzni a fóliasátrat, és ha már nem érződik a tömény formalinszag, csak akkor szabad kézi kapával átdolgozni a bakhátakat, hogy távozzon a még a talajban rekedt formalingáz. 
  11. Mielőtt kiültetnénk az állományt, érdemes néhány palántát próbaként kiültetni a fóliasátor különböző részeire, hogy meggyőződjünk róla, teljesen kiszellőzött-e már a bakhátak talaja, nem maradt-e vegyszer benne.

Gál I. falugazdász, 
a Pro Agricultura Carpatika Alapítvány megbízásából


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek