Femina

Megosztás
Will Smith megtörte a csendet, miután felesége bejelentette különválásukat
Will Smith megtörte a csendet, miután felesége bejelentette különválásukat


A múlt héten derült ki, hogy Will Smith és felesége, Jada Pinkett Smith valójában már hét éve külön élnek egymástól, ennek ellenére hivatalosan még nem váltak el.

A színésznő a mai napig kiáll amellett, hogy még helyre tudják hozni a gondjaikat, így hallani sem akar válásról. Az Oscar-díjas színész e-mailben reagált neje vallomására, amit a New York Times tett közzé először - írja a femina.hu.

Smith bevallotta, hogy felesége vallomása gondolatébresztő hatással volt rá. Úgy gondolja, Jada sokkal kitartóbb, okosabb és együttérzőbb volt, mint ahogy azt eredetileg gondolta róla.

- Amikor az életed több mint felét valakivel együtt éled le, lényegében vakká válsz érzelmi síkon - fogalmazta.

Hozzátette, hogy ilyen esetben kevésbé érzékeled a másik fél szépségét és rejtett tulajdonságait.

Az Instagramra is posztolt egy rövid videót, ami hajókázás közben készült róla, megjegyezte, hogy bárhol képes elaludni, ami utalhatott arra is, hogy a házasságuk ideje alatt nem feltétlenül figyelt oda mindig kellően a feleségére. A videó alatt pedig odaírta, hogy a telefonján kikapcsolta az értesítéseket.

Jada nevetős emojikkal reagált a posztjára.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek




Forrás