Karpat.in.ua
 Volodimir Zelenszkij ukrán elnökhöz fordult a kárpátaljai magyar közösség.
nyilatkozat-magyar_kozosseg.jpg


A magyar közösség képviselői ma a Kárpátaljai Megyei Tanács üléstermében felhívást fogalmaztak meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnökhöz a közösségünket ért provokációk és sértések kapcsán - közölte a Karpat.in.ua hírportál.

Petei Judit megyei képviselő által felolvasott nyilatkozatban arról számoltak be, hogy a közelmúltban a Munkácsi kistérség területén a helyi vezető utasítására eltávolították a magyar nemzeti jelképeket azon települések intézményeiről, ahol a lakosság többsége magyarajkú, illetve politikai okokból elbocsátották az egyik magyar iskola igazgatóját is. 

Az egyes politikusok ilyen jellegű tetteiben a magyar közösség veszélyt lát a térség egységére nézve.

A magyarokat az is aggasztja, hogy az ilyen jellegű provokációk Ukrajna nemzetközi porondon való lejáratásához vezethetnek. Példaként felhozták a magyar médiában elindított dezinformációs kampányt Ukrajna és az ukrán hadsereg kapcsán. Tájékoztattak továbbá arról is, hogy az említett akciókat az ellenséges tömegtájékoztatási eszközök nem hagyták figyelmen kívül, és a propaganda felhasználta azt az Ukrajna elleni információs háborúban.

Barta József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ügyvezető alelnöke felszólalásában elmondta, hogy 

a kárpátaljai magyar közösség képviselői az ukránokkal közösen védik Ukrajnát az ellenségtől, menedéket nyújtanak az otthonaikat elhagyni kényszerült személyeknek, s küzdenek a győzelemért. 

Elmondta azt is, hogy az itt élő magyar kisebbség számos képviselője halt meg Ukrajna függetlenségéért harcolva. A magyar nemzeti jelképek eltávolításával kapcsolatban pedig hangsúlyozta, hogy azokat a közösséggel folytatott megbeszélés és a Munkácsi Kistérségi Tanács képviselőinek támogatása nélkül távolították el.

„1000 éven át az ukránok és magyarok együtt éltek és dolgoztak térségünk boldogulásáért. Senki előtt nem titok, hogy a magyarok és Magyarország a háború első napjaitól kezdve segítik a térséget és Ukrajnát. Aki instabilitást akar teremteni, az háborút akar. Aki ellenségeskedést akar szítani köztünk, az háborút akar. De háború nem lesz, mert azt nem engedjük meg” 

– mondta el beszédében Volodimir Csubirko, a megyei tanács elnöke.

 Volodimir Zelenszkij ukrán elnökhöz fordult a kárpátaljai magyar közösség.
 Volodimir Zelenszkij ukrán elnökhöz fordult a kárpátaljai magyar közösség.

Az elnökhöz intézett felhívást Troski Viktor, az ukrán fegyveres erők 128-as dandárjának magyar nemzetiségű katonája, a fizikai és matematikai tudományok kandidátusa, Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán‒Magyar Oktatási-Tudományos Intézete Fizika és Matematika Tanszékének docense is támogatta. „11 hónappal ezelőtt mi, különböző nemzetiségek képviselői harcolni indultunk mind a független Ukrajnáért, mind pedig az anyanyelvünkön való szabad kommunikáció jogáért. Háborús körülmények között a felhívásban említett cselekmények nem megengedettek” – jegyezte meg a katona.

Viktor Mikita, a megyei katonai adminisztráció vezetője beszédében elmondta, hogy

 „míg mi az államot védjük, valaki megengedi magának, hogy megalázzon és irányítson egy különálló közösséget a hátországban. Nem engedjük meg Kárpátalja egyik nemzetiségi közösségét sem sértegetni, és nem engedjük, hogy az ukrán magyarokat manipuláció és ellenséges propaganda tárgyaként használják fel”.