Kárpátinfo hetilap


Megosztás
Adventi koncert a Rákóczi Főiskolán
adventi_koncert1.jpg


Szimbolikus jelentőséggel bír az a tény, hogy az adventi várakozás második hetében, amikor az elmúlt vasárnap az adventi koszorún meggyújtották a reményt szimbolizáló második gyertyát, egy magyar és egy ukrán zeneművész koncertjére került sor itt, Beregszászon.

Mert talán sohasem volt szükség oly nagy mértékben a mostaninál boldogabb jövőbe vetett hitre, mint ezekben az emberpróbáló időkben, hangzott el a Rákóczi Főiskolán a Pro Cultura Subcarpathica és Magyarország Kijevi Nagykövetsége által megrendezett hangversenyen. Melyen Kovács Zalán László tubaművész és Vitalij Dvorovij zongoraművész az általuk közösen előadott zeneművekkel segítették ráhangolódni a nagyszámú közönséget a közelgő szeretetünnepre. Megtudtuk, hogy a mostani előadás egy koncertsorozat része, amelyet Magyarország Kijevi Nagykövetsége indított el azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet az Ukrajnában szükséget szenvedőkre, a számos problémával küzdő kulturális-oktatási szférára, arra, hogy milyen fontos e területek támogatása. Ennek egyik kiváló példája a Magyarország által indított Stipendium Hungaricum program, amely ösztöndíjasképzést biztosít 500 ukrán állampolgárságú és 500 Ukrajnában tanult harmadik országbeli diák számára 3,5 milliárd forint értékben.
Megnyitó beszédében Orosz Ildikó, a Rákóczi Főiskola és a Pro Cultura Subcarpathica elnöke arról szólt, hogy az általa irányított mindkét szervezet azért jött létre, hogy Kárpátalján biztosított legyen a magyar oktatás fejlődése és minden arra fogékony kárpátaljai magyar számára elérhetővé váljanak a magyar és a világkultúra kiemelkedő alkotásai és helyben tudják megélni a magyar néphagyományokat. A mostani alkalom is lehetőséget teremt arra, hogy ízelítőt kapjunk abból a magaskultúrából, amely végső soron egybeköti Európa valamennyi népét.

Vallás és művészet teszi az embert emberré, idézte Beethoven szavait Gyebnár István Magyarország beregszászi külképviseletének irányítója, aki a továbbiakban arra emlékeztetett, hogy a zene feloldja a feszültséget, harmóniát sugározva segít kibékíteni az egymásnak feszülő indulatokat.

A koncert során számos Liszt-, Liszenko- és Beethoven-mű csendült fel a két kiváló művész tolmácsolásában, majd a koncert végén elhangzott Brahms V. Magyar tánca. Az ikonikus Csendes éj című művet a közönség már együtt énekelte a művészekkel. Az adventi koncertnek helyet biztosító Rákóczi Főiskola a háború kitörésétől az elsők között nyújtott segítséget a menekülőknek szállással, étkezéssel, anyagi és tárgyi segítségnyújtással. A koncert résztvevőinek a kijáratnál elhelyezett adományládába volt lehetőségük felajánlásaikat elhelyezni. A szervezők mindenkinek békés, nyugodt, reménnyel teli adventi időszakot kívánva köszöntek el a közönségtől.

Kovács Elemér



Galéria