Kárpátinfo hetilap


Tisztújító közgyűlést tartott az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség
Tisztújító közgyűlést tartott az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség


Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség 2022. október 29-én Beregszászban megtartott közgyűlésén meghallgatta és elfogadta a szövetség vezetésének a 2018–2022 közötti időszak munkájáról szóló beszámolóját, értékelte a szervezetnek az elmúlt 4 esztendőben végzett tevékenységét, az alapszabályban rögzített hatáskörében eljárva döntött az UMDSZ vezető szerveinek megválasztásáról.

A küldöttek egyhangú szavazással a következő 4 éves ciklusra ismét Zubánics László elnöknek szavaztak bizalmat. Az elnök munkáját 11 fős elnökség segíti. A testület ajánlásokat fogalmazott meg az UMDSZ szervezeti átalakításával kapcsolatban, amelynek követnie kell a közigazgatási reform keretében kialakult kistérségi kereteket. A közgyűlés munkájában részt vett Bacskai József, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának főkonzulja, Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának igaiglenes ügyvivője és Sarkadi Gábor konzul. A két külképviselet részéről Gyebnár István köszöntötte a küldötteket.

A közgyűlést követően tartotta meg alakuló ülését az új összetételű Ukrajnai Magyar Nemzeti Tanács (UMNT), amelynek elnökévé Spenik Sándort, az Ukrán-Magyar Oktatási-Tudományos Intézet igazgatóját választották újra.

Az UMDSZ XXIII. közgyűlésének nyilatkozata

Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség a maga részéről fontosnak és példaértékűnek tartja azt a kiállást, amelyet a kárpátaljai magyarság Magyarország kormánya és az egész magyar nemzet részéről – határokon innen és túl – a háború első napjaitól kezdve tapasztalt. Ezúton köszönjük ukrán polgártársaink és magyar honfitársaink fogadását az anyaországban, illetve a szülőföldjükön maradottak folyamatos és erőn felüli megsegítését. Ennek a segítségnek és támogatásnak köszönhetően a kárpátaljai magyarlakta kistérségek és azok intézményei is segítő kezet tudtak nyújtani a háború borzalmai elől hozzánk menekülő ukrán polgártársainknak.

A háború következtében egyre mélyülő  gazdasági és szociális problémák ellenére kistérségi intézményeink helyt tudnak állni, biztosítják azokat a szolgáltatásokat, amelyek a lakosság mindennapi életéhez elengedhetetlenek. Mivel a háború sokakat kényszerített a szülőföld elhagyására, a helyben maradottakra sokszoros feladat hárult. Ezúton köszönjük áldozatos munkájukat! 

Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy mind a csökkenő gyermeklétszám, illetve a háború miatt bekövetkező kényszerű migráció következtében csökkent az oktatási intézményekbe beiratott óvodások és iskolások száma. Sajnos mindez a közeljövőben okozója lehet az önkormányzati fenntartású iskolahálózat leépülésének és felszámolásának. Anyanyelvi oktatásunk fölött Damoklész kardjaként függ a 2023. szeptember 1-jei időpont, amely az általános és középiskolai oktatásra szánt időt meghatározott százalékos arányban kétnyelvűvé kívánja tenni. Az UMDSZ továbbra is kitart azon álláspontja mellett, hogy nemzeti közösségünk kizárólag akkor marad meg Ukrajnában, ha sikerül megőriznünk nyelvhasználati jogainkat, valamint állami,  önkormányzati és magánoktatási intézményeinket. Változatlanul fontosnak tartjuk, hogy az ukrán oktatási tárca, a magyar tannnyelvű oktatás keretében mihamarabb teremtse meg a szükséges feltételeit annak, hogy a kárpátaljai magyarok megfelelő szinten elsajátíthassák az államnyelvet.

Ukrajna EU-tagjelölti státusának kezdeményezésével ismét terítékre kerülnek a nemzeti kisebbségek jogainak biztosításával kapcsolatos kérdések. Szövetségünk bekapcsolódott a nemzeti kisebbségekről (nemzeti közösségekről) szóló törvénytervezet országos megvitatásába, több országos kisebbségi szervezettel közösen megküldtük javaslatainkat az ukrajnai illetékeseknek.

Ugyanakkor azt látjuk, hogy az eredeti elképzeléseken az elmúlt egy évben a beérkezett javaslatok ellenére semmit sem változtattak. A magunk részéről egyetértünk az Európai Bizottság azon elvárásaival, hogy Ukrajna által korábban elfogadott nemzetközi dokumentumokban (Kisebbségi Keretegyezmény, Regionális nyelvek európai Chartája) foglalt vállalások képezzék a tárgyalási alapot a csatlatkozási tárgyalások folyamatában.

Nekünk, kárpátaljai magyaroknak a jelenlegi nehéz helyzetben tudomásul kell vennünk, hogy az anyaország mellett kizárólag önmagunkra, illetve egymásra hagyatkozhatunk. A hatékony együttműködés elmélyítése érdekében a magyar kormány mellett a magyar társadalmi és civil szervezetek és a történelmi egyházak képviselőinek bevonásával egy tanácsadó testület létrehozására lenne szükség. Fontosnak tartjuk egy állandó kommunikációs csatorna kialakítását is, amely a kisebbségi érdekvédelem hatékonyságát erősítené. Ezúton köszönjük Magyarország kormányának azon szándékát, hogy a gazdasági nehézségek ellenére továbbra is fenntartja a kárpátaljai szociális programot, ukrajnai humanitárius programokat folytat, illetve támogatja a magyar szervezetek és intézmények működését.

Elkötelezetten támogatunk minden olyan kezdeményezést, lépést, amely elősegíti az ukrán-magyar államközi kapcsolatok javítását és a kölcsönös tiszteletre és bizalomra épülő jószomszédi együttműködés erősítését.

 Szövetségünk tagságát mélyen aggasztják azok a társadalmi folyamatok, amelyek a háborús helyzetben elindultak. Csak remélni tudjuk, hogy van még lehetőség a béke megteremtésére és a háború mihamarabbi befejezésére. Mi a magunk részéről minden erőnkkel azon leszünk, hogy itt, Kárpátalján a több évszázados békés egymás mellett élést és tiszteletet egyetlen incidens se bonthassa meg! Ugyanígy elvárjuk a tiszteletet a magyar közösség és kulturális értékei, hagyományai, történelme iránt is!

Beregszász, 2022. október 29.

Az UMDSZ Közgyűlése