Kárpátinfo hetilap


| 2021. 09. 21. – 08:19 | Kárpátalja |
A Cantus kamarakórus 1981-ben azzal a céllal alakult, hogy az erre fogékony közönséggel megismertesse és népszerűsítse az egyházi zene legkiválóbb alkotásait. Fotó: Kovács Elemér

Hirdetés

A Cantus kamarakórus 1981-ben azzal a céllal alakult, hogy az erre fogékony közönséggel megismertesse és népszerűsítse az egyházi zene legkiválóbb alkotásait. A magaskultúra hordozójaként az elmúlt évek során az együttes többször szerepelt Beregszászon. A mögöttünk hagyott vasárnap a formáció tagjai a megszokott helyszínen, a római katolikus templomban léptek fel, ahol Rogyion Scsedrin szovjet-orosz zeneszerző 1988-ban komponált A lepecsételt angyal című zeneművét adták elő.

Aki énekel, az kétszeresen imádkozik – Molnár János esperes-plébános ezekkel a szavakkal köszöntötte a padokban helyet foglaló híveket és az oltár előtt felsorakozó kórustagokat, akiknek kiváló énektudása és nagyszerű előadásmódja mindenkor kivételes élményt jelent a hallgatók számára. Így az előadás, a műélvezet mellett komoly feltöltődéssel jár együtt.

A zene azon művészeti ágak egyike, amelynek befogadásához nincs szükség nyelvismeretre, fogalmazott ünnepi beszédében Szilágyi Mátyás, Magyarország beregszászi főkonzulja. A most hallható zenemű is azt az érzésünket erősíti, hogy a keresztény szellemiség – legyen szó annak nyugati vagy keleti ágáról – egyaránt egységes.

A moderátor szerepét felvállaló Fornosi D. Júlia, a beregszászi színház színésznője elmondta, hogy a Cantus akadémiai kamarakórus megalakulása óta Európa számos országában vendégszerepelt. Színes repertoárjukban vallási énekek, reneszánsz zenék, ukrán népdalok és műdalok, karácsonyi énekek, dzsesszfeldolgozások és magyar kórusművek egyaránt megtalálhatók. A mai előadásukban A lepecsételt angyal című kilenc tételes kórusművet hallgathatja meg a közönség, Szakács Emil karmester vezényletével.

A nem mindennapi zenei élményt a hallgatóság hosszan tartó tapssal jutalmazta.

Kovács Elemér


Hirdetés

  • Egységes keresztény életérzés - A Cantus ismét Beregszászon szerepelt
  • Egységes keresztény életérzés - A Cantus ismét Beregszászon szerepelt

  • A cikk a Kárpátinfo hetilap 25. évfolyamának 38. számában jelent meg.
  • Hetilapunkat megvásárolhatja terjesztőinknél, illetve előfizetheti a postán.
  • A Kárpátinfo hetilapot ONLINE is előfizetheti!
  • Lapunkat elolvashatja PDF formátumban is.

Kövessen minket a Facebook, az Instagram, a Telegram és a Google News oldalainkon.

Legyen jól informált!