Origo
| 2021. 09. 17. – 17:00 | Magyarország |
A gyulladást szabályozó gének gyakorisága a populációban erősen változik a neolitikum kezdetétől. Fotó: Internet

Hirdetés

Amikor a Vinca kultúra korai farmerei először vetettek árpát és búzát 7700 évvel ezelőtt a Duna és mellékfolyóinak termékeny földjébe, megváltoztatták nem csak az étrendjüket, hanem új életmódot vezettek be a régióba.

Összezsúfoldódtak sárkunyhóikban, szorosan együtt bölényekkel, szarvasmarhákkal, sertésekkel, kecskékkel, és ezek trágyáival éltek a településeken, ami végül emberek ezreivé duzzadt - írja az Origo.

Az együttlét betegségek megugrását okozta mint például influenza, tubercolosis, és más betegségeket,

amik állatokról emberekre terjedtek és végig és végigterjedt a korai mezőgazdasági közösségeken. Most egy új ókori DNS tanulmány megmutatja, hogy ezeknek a farmereknek az immunrendszere hogyan reagált az új patogénekkel teli környezetre.

A Neolitikus Forradalom egy forduló pont volt a fertőző betegségekre adott immunválaszok evolúciójában, egy az eLife tudományos magazinban publikált dolgozat szerint. A tanulmány azt sugallja, hogy az európaiakban az evolúció azoknak a géneknek kedvezett, amik visszafojtották a patogénekre adott gyulladást okozó reakciókat, mint az influenza, fékezvén a túl óvatos gyulladást okozó választ ami halálosabb lehet, mint a patogén maga.

„Ez a tanulmány nagyszerűen megmutatja hogy az immunrendszerünk folyamatosan fejlődik a patogén nyomásra adott reakcióban."- mondja a Georgia Institute of Technology populáció genetikusa. De megjegyzi, hogy a dolgozat egy az ősi immunválasz előrejelzésének nem bizonyított módszerén alapul és hogy több tanulmányra van szükség, több ősi DNS-t kell tanulmányozni.

A kutatók régóta gyanítják, hogy a korai farmerek gyakrabban voltak betegek, mint a nomád vadászó-gyűjtögetők.

A tanulmány azt sugallja, hogy a farmerek a nagy neolitikus helyszíneken, mint például a törökországi Çatalhöyük, új zoonotikus betegségekkel néztek szembe, mint például az influenza, szalmonella, valamint új állat hordozta betegségekkel, mint a malária és a tuberkolózis. De ha gyakrabban voltak betegek, hogy változott az immunrendszerük?

Hogy megközelítse ezt a kérdést, csapat először élő emberek immunválaszának genetikai variációit tanulmányozta Több mint 500 embertől vér mintát vettek a Human Functional Genomics Project (HFGP), biobankból (székhelye: Hollandia, Nijmegen) és különböző patogénekkel tették próbára.

Aztán megmérték specifikus citokinek szintjét - immunszabályozó proteinek, mint például interleukin és interferon - amiket az immunsejtek választanak ki és korrelációkat kerestek a citokinek szintje és immun génvariánsok egy készlete közt. Kiszámították a citokin szinteket, amit az ősi emberek valószínűleg produkáltak és a gyulladás poligenetikus kockázati pontszámait.

A tanulmányban a csapat ezeket az eredményeket használta, hogy felállítsák a poligenetikus kockázati pontszámokat, ami előre jelzi az egyén immun génvariánsain alapuló gyulladást okozó reakció erősségét bizonyos betegségekkel szemben.

Aztán technikájukat a múltra alkalmazták:

Létező adatbázisokból letöltöttek ősi DNS szekvenciákat 827 Európa szerte talált maradványból, ezen belül Vinca farmerket a mai Romániából.

A maradványok 45.000 - 2.000 évvel ezelőttről származnak, lehetővé téve a csapatnak, hogy megnézzék az idők folyamán történt változásokat.

Azt találták, hogy mikor fertőzésekkel néztek szembe az agrárium után élő európaiak, valószínűleg drámaian alacsony szisztematikus citokin szinteket produkáltak, mint a korábbi vadászó-gyűjtögetők. 

Mihai Netea a Radboud University Nijmegen Medical Centre infektológusa, a tanulmány vezetője azt mondja, ezek az alacsony szintek valószínűleg adaptívak voltak. és amikor az emberek először találkoznak új patogénekkel, néhányan túlreagálták és meghaltak, mint ahogy látjuk a COVID-nál ma. A túlélők gyermekei nem produkáltak annyi citokint, így az egész populáció rezisztensebbé vált.

A tanulmány feltárt egy másik oldalt is: Amikor a farmerek megfertőződtek a Candida gombával és a Staphylococcus baktériummal – ezek a patogének általában lokalizált fertőzésekként kezdődnek – valószínűleg erősebb gyulladást okozó reakciót adtak, mint a korábbi vadászó-gyűjtögetők.

Egy erős gyulladást okozó válasz képes elfojtani egy lokalizált fertőzést mielőtt elterjed, de egy erős szisztematikus válasz, mint a malária és az influenza által okozott, kicsúszik az irányítás alól.

A tanulmány izgalmas, mert világosan megmutatja, hogy a gyulladást szabályozó gének gyakorisága a populációban erősen változik a neolitikum kezdetétől, mondja a Kiel Egyetem molekuláris antropológusa, Ben Krause-Kyora.

Több régmúlt ember és patogén DNS mintája szükséges, különösen más kontinensekről,

hogy teszteljék vajon az evolúció mindenhol csökkentette-e a gyulladást okozó citokinek produkcióját a farmerekben.

De a tanulmány világosan megmutatja, hogy valahogy az európaiak patogénekre adott gyulladást okozó reakciója drámaian változott a neolitikum alatt, mondja Lachance. Netea számára a ténymegállapítások azt sugallják, hogy az evolúció ősi robbanásának még ma is lehet hatása: Azt mondja, ha a koronavírus, mint a SARS-CoV-2 a mezőgazdaság előtt söpört volna végi Európán, több ember halt volna meg, mint ma, mert azok több gyulladáskeltő citokint termeltek.


Hirdetés

Forrás

Kövessen minket a Facebook és az Instagram oldalainkon.
Iratkozzon fel a Telegram és a Google News csatornánkra is.
Legyen jól informált!