MTI

| 2021. 09. 15. – 08:30 | Ukrajna |
Ukrajnában a felnőtteknek már csaknem a 25 százaléka megkapta a koronavírus elleni védőoltást - jelentette ki Denisz Smihal. Fotó: Internet

Hirdetés

Ukrajnában a felnőtteknek már csaknem a 25 százaléka megkapta a koronavírus elleni védőoltást - jelentette ki Denisz Smihal miniszterelnök a keddi sajtótájékoztatóján.

Jurij Hanicsenko, a Kijevi Közgazdasági Iskola (KSE) vezetője ugyancsak keddi tájékoztatóján ugyanakkor azt közölte, hogy az ő adataik alapján az ország felnőtt lakosságának a 19 százaléka vette fel eddig legalább egy adagját a védőoltásnak - írja az MTI.

Smihal kedd reggeli adatokra hivatkozva kijelentette, hogy mostanáig 11 millió oltást adtak be Ukrajnában, és 4,8 millióan már a védőoltás mindkét dózisát felvették.

"Az év végéig 24-25 millió embert kell beoltanunk. Ez csaknem a felnőtt lakosság száz százaléka lesz"

- tette hozzá. Közölte, hogy jelenleg Ukrajnában négyféle oltóanyagból tízmillió dózis van készleten.

Elmondta, hogy előző nap a kormány jóváhagyta az új szabályokat, amelyek a járványhelyzet szerinti sárga, illetve vörös besorolás szerint lesznek érvényesek. A korlátozások megváltoztatásáról szóló kormányrendeletek szövegét ígérete szerint még kedden közzéteszik. Hangsúlyozta: a kormányzat úgy kívánja a megvédeni az embereket a fertőzéstől, hogy közben az üzleti szféra se "haljon meg". Ezért nyitva tarthatnak azok a létesítmények, ahol az alkalmazottak és a látogatók is be vannak oltva.

Az UNIAN hírügynökség úgy tudja, hogy a kormány döntése értelmében a sárga zóna besorolás értelmében a kulturális és sportlétesítmények nyitva tarthatnak, valamint tarthatók tömegrendezvények ott, ahol a szervezők és a látogatók minimum 80 százaléka felvette a védőoltás legalább első dózisát vagy negatív PCR-teszttel rendelkezik. A vörös besorolás szerint viszont ehhez már az szükséges, hogy az intézmény alkalmazottai és a vendégek száz százaléka be legyen oltva mindkét dózissal.

Kétféle oltási igazolvány lesz, egy sárga és egy zöld. Előbbit a védőoltás első, utóbbit a második adag felvétele után adják ki, a negatív PCR-tesztek pedig 72 órán át lesznek érvényesek és jogosítanak fel a rendezvények, illetve a felsorolt létesítmények látogatására.

Az elfogadott rendelkezések egy hét múlva lépnek életbe.

Smihal kijelentette, hogy Ukrajnában nem tervezik kötelezővé tenni a védőoltás felvételét, mert - mint emlékeztetett - ezt a jogszabályok tiltják. Kérdésre válaszolva ugyanakkor közölte, hogy követelmény lesz a járművezetők és a többi, közösségi közlekedésben dolgozó számára a beoltottság, az utasok számára nem, de megmarad előírásként a kötelező maszkviselés és a távolságtartás. Megerősítette, hogy egyelőre nem tervezik a közösségi közlekedés leállítását.

Közben Dmitro Razumkov házelnök egy televíziós videokapcsolásos műsorban megerősítette, hogy újra elkapta a koronavírust, és most házi karanténban van, de jól érzi magát, távmunkában látja el a feladatait. Razumkov tavaly novemberben egyszer már átesett a fertőzésen.  

Ukrajnában keddre 3332 esettel 2 321 156-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma. A növekmény csaknem a háromszorosa lett az előző napiénak. Az elhunytak száma is jelentősen megugrott, 97-tel 54 457-re, míg a megelőző napon 18-an haltak bele a betegségbe.

Az aktív betegek száma több mint 1800-zal 43 427-re emelkedett.

Az egészségügyi tárca legfrissebb adatai szerint az oltási kampány februári kezdete óta 5 961 265-en kapták meg valamely védőoltás első, 4 884 904-en a második dózisát is a mintegy 42 millió lakosú Ukrajnában. Hétfőn 135 223 embert oltottak be az országban.


Hirdetés

Forrás

MTI

Kövessen minket a Facebook és az Instagram oldalainkon.
Iratkozzon fel a Telegram csatornánkra is.
Legyen jól informált!