Karpat.in.ua
Megosztás

A több évszázados ukrán írásbeliség a cirill ábécén alapul, latinra cserélése a hagyományok lerombolásával lenne egyenértékű, már maga az ötlet is ostobaság – jelentette ki Pavlo Hricenko, az akadémia Ukrán Nyelvi Intézetének igazgatója egy televíziós interjúban, adta hírül kedden a korrespondent.net hírportálra hivatkozva a Karpat.in.ua.

A jelentés szerint Hricenko az Ukrajina 24 televíziónak nyilatkozva emlékeztetett arra, hogy a cirill írásmód Ukrajnában részlegesen már a IX. századtól létezik, a X. századtól kezdve pedig a tömegesen terjedtek a cirill betűs könyvek.

„És éppen ez az, ami által az ukrán állam létrejött” – mutatott rá.

Riporteri kérdésre válaszolva, hogy Ukrajnában Szerbiához hasonlóan nem lehetne mindkét írásmódot használni, Hricenko azt mondta: ez ostobaság lenne. Szerinte az ilyen párhuzam alkalmazása végzetes lenne Ukrajna számára.

„Nekünk kitűnő cirillikai hagyományaink vannak, hatalmas információs adatbázis alapul a cirillíráson” – emlékeztetett a szakember.

Olekszij Danilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára egy rádióinterjúban

az ukrán helyesírás cirillről latin betűsre történő átalakítását és az ukrán-angol kétnyelvűség bevezetését indítványozta.

Forrás