MTI

Megosztás

Bulgária utalványokat adhat azoknak, akik beoltatják magukat az új típusú koronavírus ellen, így ösztönözné, hogy az emberek beoltassák magukat – jelentette be vasárnap Sztefan Janev ideiglenes bolgár miniszterelnök.

Az országban négy, uniós szinten is jóváhagyott vakcinából választhatnak az emberek, de sokan bizalmatlanok az új gyógyszeripari termékekkel szemben, a Reuters hírügynökség szerint sokan általában nem bíznak az állami hatóságokban sem, emellett 400 ezren már védettséget szereztek, mert elkapták a vírust, és felépültek - írja az MTI.

Így az ország lakóinak csak mintegy 14,5 százaléka kapta meg valamelyik vakcina mindkét adagját.

„Senkit nem akarunk kényszeríteni. De arról lehet szó, hogy a második dózis beadása után valamiféle utalványt kaphasson" - fogalmazott a miniszterelnök.

Szófia a város parkjaiban is oltópontokat nyitott, hogy az emberek útközben is beoltathassák magukat, emellett külön kampány indul a romák meggyőzésére is.

Bulgáriában az a veszély fenyeget, hogy augusztus végén tömegével kell majd fel nem vett vakcinákat megsemmisíteni, mert lejár a szavatosságuk.

Ezért a bolgár kormány arról egyeztet Brüsszellel, hogyan lehetne ezeket az oltóanyagokat felajánlani más országoknak, például a Nyugat-Balkánon.

Forrás

MTI