Karpat.in.ua
| 2021. 07. 27. – 12:43 | Kárpátalja |
Címlapképünk illusztráció. Fotó: Internet

Hirdetés

Ukrajnában újabb hat kárpátaljai beteg esetében feltételezik, hogy a koronavírus erősen fertőző, először Indiában megjelent delta variánsával fertőződött meg - közölte az UNIAN hírügynökséggel Ljubov Danics, az egészségügyi minisztérium kárpátaljai regionális betegségmegelőzési központjának epidemiológusa.

A betegektől vett mintákat elküldték a kijevi közegészségügyi központ referencialaboratóriumába, ahol ötnél az előzetes vizsgálat kimutatta a delta variánst, viszont még egy európai laboratóriumnak is meg kell erősítenie az eredményt - írja az MTI.

A járványügyi szakember elmondta, hogy

a fertőzöttek között vannak fiatalok, azaz 18-35 évesek, és 60 év felettiek, van, aki megbetegedése előtt külföldön járt és van, aki nem.

Korábban már két kárpátaljainál igazolták, hogy delta variánssal fertőződött meg. Rajtuk kívül Ukrajnában eddig nyolc betegnél mutatták ki a vírusnak ezt a változatát, kijevieknél és három Lviv megyei lakosnál. Ketten közülük megbetegedésük előtt Nagy-Britanniában jártak, a többiek Oroszországban.

Eközben Ukrajnában keddre a hétvége után ismét megugrott az új betegek száma - az előző napinak több mint a háromszorosára -, megközelítve a múlt hét hétköznapjainak átlagát. A hivatalos adatok szerint az elmúlt napban 681-gyel 2 249 344-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma. A növekmény 468-cal több a megelőző napiénál. A halálos áldozatoké is jelentősen nőtt: hétfőn 27-en haltak bele a betegségbe, míg vasárnap csupán ketten. Velük 52 876-ra emelkedett a járvány tavaly márciusi kitörése óta elhunytak száma.

Eddig 2 184 880-en gyógyultak meg, ugyanakkor az aktív betegek száma tovább nőtt, 139-cel 11 588-ra.

Az egészségügyi minisztérium közlése szerint az oltási kampány február 24-ei kezdete óta 3 177 763-an kapták meg valamely védőoltás első, 1 760 835-en a második dózisát is a mintegy 42 millió lakosú Ukrajnában. Hétfőn 126 096 embert oltottak be az országban.


Hirdetés

Korábban hírt adtunk arról, hogy hat embernél gyanítják a koronavírus delta törzsét Kárpátalján. Kárpátalján, Ungváron hat embernél gyanítják a koronavírus delta törzsét. Biológiai anyagmintájukat az európai laboratóriumokba továbbították.

Kövessen minket a Facebook és az Instagram oldalainkon.
Iratkozzon fel a Telegram csatornánkra is.
Legyen jól informált!