Origo
Megosztás

Szeptembertől forgatják az 1,6 milliárd forint támogatásból készülő Hadik huszármozit. Az előkészületek már javában folynak, a szereplőknek ugyanis elődeikhez méltó módon kell megtanulniuk lovagolni. Trill Zsolt játssza a XVIII. században élt híres huszártisztet, későbbi tábornagyot, Hadik Andrást; a Nemzeti Színház vezető színésznek diétáznia is kell, hogy a korabeli ruha huszárosan álljon rajta.

A lovaglás mellett futással tervezi javítani az állóképességét - írja az Origo.

A film főszerepét tehát az egyik legnagyobb magyar színész, Trill Zsolt alakítja, aki a próbákkal kapcsolatban elmondta;

"A legnagyobb feladat számomra Hadik András megformálása;

ez az ember nagyon-nagyon régen, abban a világban, az Osztrák-Magyar Monarchiában ilyen karriert tudott befutni, ez egy igazi nagy tudású, vehemens, igazi férfi lehetett, és tudott egy olyan karriert csinálni, amit nagyon kevesen" - mondta Trill Zsolt.

Ez is olyan, mint egy verseny, szépen lassan, nagyon okosan kell felépíteni az egészet ahhoz, hogy végig bírd, ezt a 65, akár 70 napot forgatni, majd aztán jön egy olyan időszak, amikor futnom kell nagyon sokat, az nekem fontos, hogy én legyek készenlétben; ez is olyan, mint a színpad, csak másféle felkészülés, de fel kell rá készülni - tette hozzá a Nemzeti Színház vezető színésze.

A lelkemben először is fura mód hála van, én ezt úgy élem meg, mint egy fantasztikus ajándékot, de fogalmazhatnék úgy is, hogy megnyertem a lottó ötöst.

Féktelen boldogság volt, amikor ezt megtudtam.

A másik a felelősségből fakadó ijedelem, ami bennem van, hogy Úristen, mi lesz ebből, meg fogom tudni csinálni? - mondta Szikora János. Néha elgyávulok, mert azt érzem, hogy óriási a dimenzió. Nagyon nagyok a léptékek, és nagy a felelősség, az elvárás, hiszen az egy dolog, hogy első nagyjátékfilmem, de ugyanakkor olyan típusú játékfilm, amiből a 80 huszár óta nem forgott Magyarországon - tette hozzá a rendező.

A Hadik András legmerészebb huszárakciójáról készülő mozifilm lovaspróbái júniusban kezdődtek, a forgatások szeptembertől decemberig tartanak majd, és várhatóan 2022 decemberében mutatják be az elkészült produkciót a közönségnek.

Forrás