Kárpátinfo hetilap


| 2021. 07. 24. – 15:55 | Kárpátalja |
Szerte Európában azok a gazdák, akik csúcsminőségű borokat szeretnének alkotni, már korábban elfogadták az egy hajtás – egy fürt elvet. Címlapképünk illusztráció. Fotó: Internet

Hirdetés

Amennyi termést a Jóisten megadott, abból bűn lenne bármennyit is elvenni. Bármiféle indokkal történjen mindez. Nálunk a szőlősgazdák jelentős része továbbra is így gondolkodik, és mély meggyőződéssel azt vallja: a termés mennyiségének beállításához ott van tavasszal a metszés. Ezt kell szakszerűen, átgondoltan elvégezni. Sok igazság van ebben, s bevallom őszintén, jómagam sem gondolkodtam még el azon, hogy esetleg az Izabella tőkéken végezzek fürtválogatást.

Ám azt is látni kell, hogy az európai fajták ezt a beavatkozást idén nagyon igénylik. Szerencsére a szőlő virágzását ebben az évben nem zavarták meg esőzések, így szépen kötöttek a bogyók. És bizony még laikus szemmel is jól látható, hogy ennyi fürtöt nem tudnak beérlelni a tőkék. Azok ebbe a teherbe beleroppanhatnak, akkor pedig nem egy-két fürt lesz a veszteség, hanem a tőke termésének teljes egésze.

– De mit is kell tudni a fürtválogatásról? – kérdeztük Sass Krisztián fiatal kígyósi szőlész-borászt, aki egyben növénydoktori diplomával is rendelkezik, tehát átfogóan tudja szemlélni az egész folyamatot.

– Kezdjük talán azzal, hogy szerte Európában azok a gazdák, akik csúcsminőségű borokat szeretnének alkotni, már korábban elfogadták az egy hajtás – egy fürt elvet. És továbbra is ragaszkodnak hozzá. Ám a gyakorlatban inkább ez úgy módosult, hogy egy hajtás – két-három fürt, mivel, gondoljunk bele, hogy a Rizling vagy a Leányka esetében csupán öklömnyi fürtről lehet szó. Ám a Furmintnál vagy a Hárslevelűnél, mivel ezeknek a fürtje az átlagosnál jóval nagyobb, már inkább életszerűnek tűnik a korábbi, egy-két fürtös megoldásnál. Azok, akik nálunk a csemegeszőlőt piacra termelik – és ezek esetében sem ritkák a hatalmas méretű fürtök – szintén az egy hajtás – egy fürt elvet követik.

– Bizonyára ebben az esetben is találunk kompromisszumos megoldást.

– Való igaz, ilyen például, hogy a nagy fürtök esetében nem az egész gerezdet távolítjuk el, hanem csupán annak alsó, kevésbé értékes egyharmadát. És ezt ajánlatos mihamarabb megtenni, hisz a gerezdek fejlődéséhez a növény rengeteg energiát használ fel, másrészt minél korábban történik a fürtök eltávolítása, annál jobb ízű bort nyerünk. A csemegeszőlő esetében szintén finomabb ízű bogyókat kapunk. Az utóbbi napok esőzései bebizonyították, hogy mindenképpen szükség van erre a beavatkozásra. Ugyanis a bogyók – mivel vékony a héjuk – ebben az időszakban a legvédtelenebbek a különböző fertőzésekkel szemben. Logikus, hogy minél kevésbé vannak leterhelve a tőkék, annál gyorsabban vastagszik meg a bogyók héja.

– Hogyan lássunk hozzá ehhez a beavatkozáshoz?

– Ha valaki most először végez fürtválogatást, például a ház melletti lugast alkotó Zalagyöngyön, amely ebben az évben a legtöbb portán rengeteg fürtöt hozott, legalább arra ügyeljen, hogy egymást ne érjék a fürtök. Azok egymástól legalább tenyérnyi távolságra helyezkedjenek el, hogy szellősen álljanak.

– Régi módszer az is, hogy a fürtöket kitakarjuk, tehát eltávolítjuk az őket fedő leveleket, így gyorsítva fel az érési folyamatot.

– Mióta szélsőségessé vált az időjárás és egymást követik a hőségnapok, ezt nem ajánlanám, mivel fennáll a napégés veszélye. A napégést a paradicsomnál például már a korábbi években sokan megtapasztalhatták.

Kovács Elemér


Hirdetés


  • A cikk a Kárpátinfo hetilap 25. évfolyamának 29. számában jelent meg.
  • Hetilapunkat megvásárolhatja terjesztőinknél, illetve előfizetheti a postán.
  • A Kárpátinfo hetilapot ONLINE is előfizetheti!
  • Lapunkat elolvashatja PDF formátumban is.

Kövessen minket a Facebook és az Instagram oldalainkon.
Iratkozzon fel a Telegram csatornánkra is.
Legyen jól informált!