HáziPatika.com

| 2021. 07. 20. – 08:12 | Magyarország |
Címlapképünk illusztráció. Fotó: Internet

Hirdetés

Ki ne érezné néha, hogy képtelen elkezdeni egy újabb napot egy forró kávé nélkül - méghozzá rögtön ébredés után? Nos, a szakemberek, köztük Carlyn Rosenblum dietetikus szerint ez az egyik legrosszabb dolog, amit reggel tehetünk.

Az éhgyomorra elkortyolt kávé több szempontból sem tesz jót nekünk. Különösen a nőknek kellene valamit falatozniuk az első élénkítő italuk előtt, mert a kávé megemeli a kortizolszintet, ami negatívan befolyásolhatja az ovulációt, a testsúlyt és a hormonális egyensúlyt. A stresszhormonnak is nevezett kortizol szintje a nap folyamán állandóan változik, de általában igaz rá, hogy este alacsonyabb, reggel magasabb. Ha reggel erre még azzal is rásegítünk, hogy ébredés után máris legurítunk egy kávét, azzal megzavarjuk a rendszert, és akár az is előfordulhat, hogy szervezetünk akkor fog több kortizolt termelni, amikor nem kellene neki - este vagy éjszaka. Ebből adódóan a nap végén válhatunk éberebbekké, ami kevesebb alváshoz, illetve alvásproblémákhoz is vezethet - írja a Házipatika.com.

Valamennyi kortizolra persze szüksége van a szervezetünknek. De ha állandóan stresszesek vagyunk, a testünkben állandóan több termelődik ebből a hormonból, mint amennyi kellene. Ez megemelheti a vércukorszintet, ami több inzulintermeléshez, majd a folyamat tartós fennállása esetén akár inzulinrezisztenciához is vezethet.

A gyomor-bélrendszernek sem tesz jót

Emellett az ébredés után rögtön elfogyasztott kávé a gyomor-bélrendszer egészségére is rossz hatással lehet. Bár a szakértő szerint az eddigi kutatások egyelőre vegyes eredményekkel jártak arra nézve, hogy vajon a kávé hogyan hat a mikrobiomra, a kávéról köztudott, hogy fokozza a gyomorsavtermelést. Ezzel mindenki jó, ha tisztában van, de a refluxtól vagy más gyomorproblémáktól szenvedőknek különösen jó tudni.

Mit tehetünk?

Fogyasszunk kalciumban gazdag reggelit - joghurtot, mandulát, chia magot, spenótot, kelkáposztát, stb. -, mert az ilyen élelmiszerek hatékonyan semlegesíthetik a kávé savasságát, illetve a gyomorsavat is. A kávé pedig csak az után jöjjön, hogy elmajszoltunk pár falatot. És hogy pontosan mikor érdemes meginni az elsőt? A dietetikus azt tanácsolja, hogy 9:30 és dél között, amikor a kortizolszintünk lecsökken, de persze, ha sokkal korábban vagy sokkal később kezdjük a napot másoknál, akkor érdemes saját napirendünkhöz igazítani az első kávénk időpontját is. A lényeg, hogy ne rögtön ébredés után hörpintsük fel, viszont mindig fogyasszunk el előtte legalább néhány falatnyi egészséges reggelit. 


Hirdetés

Kövessen minket a Facebook és az Instagram oldalainkon.
Iratkozzon fel a Telegram csatornánkra is.
Legyen jól informált!