Kárpátinfo.net


Megosztás

Ukrajnában a nyugdíjas katonák július 1-jétől havi 2000 hrivnya összegű pótlékot kapnak, a minimális nyugdíjat 3854 hrivnyába állapítják meg nekik - közölte Denisz Smihal, Ukrajna miniszterelnöke.

„Július 1-jétől a tervek szerint havi 2000 hrivnya összegű pótlékot kell megállapítani majdnem 400 ezer nyugdíjas katona számára,

a minimális nyugdíjkifizetés 3854 hrivnya szinten lesz

- írta Smihal Telegram csatornáján, melyet az Interfax.com.ua idéz.

Emellett, állítása szerint, a munkaképességüket elvesztett harcosok kifizetéseinek emelését is tervezik. Így, több mint 40 ezer ember kap majdnem 700 hrivnyás nyugdíjnövelést - írta a kormányfő.

Smihal megjegyezte, hogy egy ilyen kezdeményezés oka az volt, hogy 2017-ben, amikor módosították a lakosság monetáris jövedelmének indexálásáról szóló törvényt, a katonai nyugdíjak indexálásának kérdéseit nem szabályozták,

ezért a az újonnan kinevezett nyugdíjak és a 2018-ig kiosztott nyugdíjak különböznek egymástól.

Volodimir Zelenszkij elnök kezdeményezésére a Miniszteri Kabinet következő ülésén elfogadják a Szociálpolitikai Minisztérium által kidolgozott határozatot a nyugdíjas katonák időskori juttatásának emeléséről. Ennek a döntésnek csökkentenie kell a fennálló egyensúlyhiányokat - magyarázta a miniszterelnök.