Kárpátalja | 2021. 06. 05. – 15:55 |

„Megsanyargatom testemet és szolgává teszem: hogy míg másoknak prédikálok, valami módon méltatlanná ne legyek.” (1Kor 9–27)

 Tudjuk, hogy nem csak a lelkészek prédikálnak. Azt is tudjuk, hogy a „prédikálás”, azaz a mi prédikálásunk nem mindig az igéről szól. A serdülők kedves mondása olykor, ha a szülők intik, figyelmeztetik, tanácsolják, kérik őket: „Na most jön a prédikáció”, vagy: „Úgy unom a szentleckét!”

A vasárnapi prédikációt szívesen meghallgatjuk, de azt már nem szeretjük, ha valaki kiselőadást tart akár erkölcsi, akár más, személyünket érintő dologról. Különösen bosszantó, ha valaki olyan beszél, oktat, tanít, akinek az élete nem bizonyítja azt, amit hirdet. Pedig nagyon sokan vannak ilyen emberek, akik „aranyszájjal” beszélnek, de a magánéletük homályos, vagy nagyon is sötét.

Az emberek elvárják, hogy az, aki tanít, beszél, prédikál, annak az élete legyen tiszta, átlátszó. Amit hirdet, azt mutassa be az életében is. A hétköznapi, gyakorlati életben  vigyáznom kell, hogyan beszélek az emberekkel, milyen szorgalmasan, becsülettel dolgozom, mit vásárolok, családom tagjaival hogyan viselkedem. Kedves, gyöngéd vagyok akkor is, amikor azt hiszem, hogy most senki nem lát, nem hall?

Önmagamat fegyelmezni, megfékezni nagy feladat és nehéz munka. Mindnyájan követünk el hibát, mindnyájan vétkezünk, de képesek vagyunk-e a belátásra, megbánásra, jobbításra? Ezt figyelik az emberek, akik a prédikációnkat hallgatják.

Mert prédikálunk akkor is, ha nem szólunk semmit. Például, ha autóvezetés közben ingerülten megjegyzést teszünk a másik autósra; ha a pénztárnál csúnyán szólunk az elénk tolakodóra. Milyen jól sikerült prédikáció lett volna, ha hallgattunk volna!

Vigyázni, önmagamat fegyelmezni, megsanyargatni nem könnyű. Sokkal könnyebb észrevenni a másik hibáját és szemére vetni, mint belátni a magam nyomorúságát, bűneimet.

Sokan és sokszor méltatlanná válunk nem csak a prédikálásra, de még a nevünkre is. Mert minket keresztyénnek, hívőnek, megtértnek hívnak, ismernek, vagy gondolnak az emberek. De ha nem vigyázunk, szégyent hozunk arra a névre, amiért pedig az Úr Jézus nagy áldozatot vállalt.

Az emberek – a világ – nagyító alatt, sokszor mikroszkóp alatt vizsgálják életünket. Keresik a hibát, a foltot, a megbotránkoztatót életünkben. Sajnos találnak, mert nem vagyunk szentek, nem vagyunk még a mennyben. Testben vagyunk, megkísértetünk, elesünk, besározódunk. Nagyon könnyű elcsúszni apró dolgokon.

Volt a gyülekezetünkben egy kedves idős ember. Buzgott, égett benne az első szeretet. Minden alkalmat megragadott arra, hogy az ő szeretett Úr Jézusáról bizonyságot tegyen. De ő nem csak prédikált, ő élte is Krisztus szeretetét. Segített mindenkinek, tudott megalázkodni, még a gyermek előtt is. Alázatával mindenkit megnyert. A felesége nem volt még megtérve, nagyon kegyetlen, irgalmatlan, rosszindulatú asszony volt. Férjét sem becsülte, csak követelt tőle, mintha a rabszolgája lenne. Enry, a kedves öreg meg csak tűrt, nyelt, kedvesen szólt, s magalázva magát kereste a békülést ezzel a házsártos asszonnyal. Shery, a feleség, egyszer nagyon beteg lett. Enry ápolta, babusgatta, szeretgette – hittel és türelemmel. Szolgája volt ennek az asszonynak, szenvedett mellette, de soha nem panaszkodott. Shery megtért... S amikor bizonyságot tett a megtéréséről, ezt mondta: „Már nem bírtam elviselni a férjem jóságát, türelmét és ezért Jézushoz menekültem.

A férjem kergetett Isten megbocsátó karjaiba, a szeretetével.”      Milyen sok kegyetlen munkatárs, főnök, szomszéd, anyós, após uralkodik ebben a világban! S mit prédikál az életünk nekik?

Szokásainkat, magatartásunkat, viselkedésünket, a nyelvünket nem könnyű megváltoztatni, krisztusivá tenni! Önmegtagadásra, lemondásra és feladásra van szükség.

Nem akarok kicsivé lenni, összezsugorodni, naggyá szeretnék lenni az emberek előtt, hogy felnézzenek rám!
Teréz anya testi alkatában alacsony, kisnövésű volt. De a viselkedése, az emberekhez való viszonya, a nyomorultakhoz való lehajlása oly magasra emelte őt, hogy halála után is felnéznek az emberek nemcsak őreá, de akit képviselt, a Megváltó Úr Jézusra is. Indiában az ő alázata, szolgálata, szeretete nyitogatott kaput újra a hinduk felé. Azt mondták: „Teréz anya nem csak beszélt, de élte azt, amit prédikált”. A szennyes, az elvetett, a haldokló beteg, a pogány, a szenvedő egyformán mosolyt és segítő, felemelő kezet kapott tőle. Sanyargatta magát, élhetett volna egy szép villában, de ő nem tette, mert prédikálni akart az önsanyargatásával a tanítványainak is. Azoknak, akik majd követni fogják őt a mentő misszióban.

Hogyan élem meg a hitemet a családomban? Mit prédikálok szeretteimnek, gyermekeimnek, akik figyelnek, rám néznek? Lelki fegyelemre van szükségem elsősorban. Önmegtagadásommal  sok háborútól megvédhetem házam táját. Nagyon nehéz helyrehozni bűneinket, amikor méltatlanná válunk a Krisztus nevére.

De nem lehetetlen!

Megalázkodás, belátás és megvallás kérdése az egész. Ha erre készen van a szívem, Isten is segítségemre jön. Kezdhetek újat az életemben, lehetek más, mint aki tegnap voltam. Isten Szent Lelke erőt ad hozzá.

„Mélyen meghajlok ím színed előtt. Töltsd ki kegyelmedet, töltsd ki erőd! Mester, előtted a porba esem, Mindenbe, mindenem légy Te nekem. Mélyebbre benned, mélyebbre még, Nem kell a földön semmi egyéb!

Krisztus a szívemet tárom eléd, Élet vagy nékem és nyereség!” Segíts ebben, Úr Jézusom, hogy ne váljak méltatlanná, de életem prédikálja a Te jóságodat! Ámen.

(Morzsák 4., 2006)

Dr. Tapolyainé Bartha Gizella


Hirdetés


  • A cikk a Kárpátinfo hetilap 25. évfolyamának 22. számában jelent meg.
  • Hetilapunkat megvásárolhatja terjesztőinknél, illetve előfizetheti a postán.
  • A Kárpátinfo hetilapot ONLINE is előfizetheti!
  • Lapunkat elolvashatja PDF formátumban is.

Kövessen minket a Facebook és az Instagram oldalainkon.
Iratkozzon fel a Telegram csatornánkra is.
Legyen jól informált!