Kárpátalja | 2021. 05. 08. – 08:08 |
Pápai Csurmán Ilona teljességgel elhivatott munkája iránt. Vallja: a magyar mint idegen nyelv tanáraként legfontosabb számára, hogy sokakat megtanítson nyelvünk csengő-bongó dallamára.

Kárpátalján magyarnak lenni nem egyszerű. Kultúránkat megőrizni, átadni pedig csak egy igazán elhivatott pedagógus képes. Pápai Csurmán Ilona pedig teljességgel elhivatott munkája iránt. Vallja: a magyar mint idegen nyelv tanáraként legfontosabb számára, hogy sokakat megtanítson nyelvünk csengő-bongó dallamára. Ismerjük meg őt!

– Mit tudhatunk a tanárnőről?

– Sárosorosziban születtem, az általános iskolát is ott végeztem. Érettségi vizsgáimat követően felvételt nyertem a Munkácsi Tanítóképzőbe, majd az Ungvári Nemzeti Egyetem magyar szakára. Az eltelt évek alatt is sokat tanultam, csiszolgattam tudásomat. Harmincnyolc éve vagyok a pedagógusi pályán, nagyon szerettem minden pillanatát. Nemrég eszembe jutott, hogy pályám kezdetén többek között Trill Zsoltot, Gál Natáliát, Béres Ildikót, Tarpai Viktóriát is tanítottam, akik mára kiváló színészek, nagyon büszke vagyok rájuk, és jól eső érzéssel tölt el, hogy tudásuk elmélyítéséhez én is hozzájárultam.

– Mi vezette a pedagógus pályára?

– Amikor egy gyerektől megkérdezik, hogy mi szeretne lenni nagy korában, nem tudja. Én is így voltam ezzel, iskolás koromban még nem gondoltam, hogy egyszer tanár leszek. Köszönettel tartozom szüleimnek azért, hogy ebbe az irányba vezettek, hiszen így rátaláltam az utamra. Mindig is érdekelt a magyar nyelv, annak szépsége, és a továbbtanulásnál már adta magát a gondolat, hogy a magyar szakra felvételizzem. Emellett, mint említettem, az évek alatt tovább képeztem magam, két évvel ezelőtt sikerült megkapnom a módszerészi fokozatot, valamint kitüntettek a Drávai Gizella-díjjal, ami nagy megtiszteltetés volt számomra.

– Milyen a jó tanár?

– Úgy gondolom, hogy nem az a legfontosabb, hogy a tanár nagy tudással rendelkezzen, hanem az, hogy szerethető legyen. El kell érnünk azt, hogy a diák szeressen minket, hiszen így örömmel tanulja az adott tantárgyat, és érteni is fogja azt. A tanári szakma egy olyan hivatás, amelyet csakis szívvel-lélekkel lehet végezni. Természetesen nálam is voltak nehezebb időszakok, de erőt adott a hit, hogy Isten ezt az utat szánta nekem.

– Ma pedig már a magyart mint idegen nyelvet tanítja.

– Elértem az életemnek ahhoz a szakaszához, amikor úgy gondoltam, hogy a magyart tanítani jó. De milyen lehet magyart mint idegen nyelvet oktatni? Mennyiben más ez, mennyiben különbözik a két módszer? Sok fiatal van környezetünkben, akik nem ismerik ezt a szép nyelvet, elfelejtették a nagyszüleik nyelvét, és úgy gondoltam, hogy nekik szeretném megtanítani a magyart. Körülbelül négy évvel ezelőtt indult a Károli Gáspár Református Egyetem kihelyezett képzése magyar mint idegen nyelv szakon a beregszászi főiskolán. Sikeresen el is végeztem a képzést, és azóta fáradhatatlanul foglalkozom ezzel.

– Miben különbözik a magyar és a magyar mint idegen nyelv tanítása?

– Teljesen más módszerekkel állunk neki a két tantárgy tanításához. Magyar nyelvet tanítani azt jelenti, hogy anyanyelvi beszélőknek tanítjuk meg a nyelv fordulatait. Tehát ők már képesek összerakni a magyar grammatika szabályai szerinti mondatokat, nekünk már csak csiszolgatnunk kell rajtuk. Magyart mint idegen nyelvet olyanoknak tanítunk, akik egyáltalán nem, vagy csak kevéssé ismerik azt. Ilyenkor kívülről kell látnunk a nyelvet, úgy kell tanítanunk, mint például az angolt vagy a németet. Itt is, mint minden más tantárgynál, négy alapvető kompetenciát – írás, olvasás, szövegértés, szövegalkotás – fejlesztünk. Elsőként alapvető fogalmakat tanítunk meg, például, hogy az illető be tudjon mutatkozni, tudja elmondani, hol él, mivel foglalkozik, kik a családtagjai. Apró, rövid mondatokban. Majd tágítjuk a megtanulandó fogalmak körét, idővel összetettebb mondatokban tudnak válaszolni a gyerekek. Nagyon fontos, hogy jól begyakorolják a hosszú magánhangzókat, hisz ilyen az ukrán nyelvben nincs, nekik ez újdonság. És természetesen sok játékot kell az órába csempészni, mivel így könnyebben tanul a gyermek. Hiszem, hogy ha a magyar gyerekeknek az ukrán nyelvet is így tanítanák, ők is könnyebben el tudnák sajátítani azt.

– Nemrég megjelent egy módszertani könyve is. Miért érezte ennek szükségességét?

- Ukrajnában néhány éve bevezetésre került második idegen nyelvként a magyar is. Felismertük kollégákkal, hogy kellene szerkeszteni egy módszertani könyvet, annak érdekében, hogy a tanároknak legyen megfelelő segítsége a tanítási folyamatban. Így Kampó Ildikóval közösen 2019-ben kiadhattunk egy tankönyvet és egy munkafüzetet, melynek Magyar nyelv kezdőknek 5. osztály lett a címe. A könyv 10 fejezetből áll, melyek mindegyike 10 témakörre bomlik, emellett minden feladatot két nyelven, ukránul és magyarul leírunk, a könnyebb tanulás érdekében.

– A kicsik mellett felnőtteket is oktat.

– Így igaz, jelenleg a Beregszászi 5. Számú Tarasz Sevcsenko Középiskolában, valamint a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán tanítok magyar mint idegen nyelvet. A kezdetektől részt veszek a főiskola nyelvtanfolyamain is, így tényleg az 5-ik osztályosoktól egészen felnőtt korig vannak diákjaim. Nagyon szeretek minden korosztállyal dolgozni. A felnőtteknek is ugyanolyan módszerrel tanítok, mint az iskolásoknak, és meg kell mondjam, élvezik ők is minden percét. A játékosság, az odafigyelés nem csak a gyerekeknél, de a felnőttek esetében is kiváló iránymutató.

– Mit jelent önnek a hivatása?

– Nekem a mindenemet jelenti a szakmám. Imádom csinálni, el sem tudnám képzelni, hogy mással foglalkozzam. Azok a csillogó szemek, azok a hangos kacajok többet érnek bármi másnál. Hatalmas kinccsel rendelkezem, és boldog vagyok, hogy Istentől megkaphattam ezt az ajándékot.

– További tervek…

– Szeretnék egy ABC-s munkafüzetet megjelentetni, hogy mielőtt a kollégák elkezdenének az általam kidolgozott könyvből tanítani, legyen egy alapos betűismertetési szakaszuk. Így még könnyebben tudnának tanulni a gyermekek. Emellett egy szöveggyűjteményt is szeretnék összeállítani, ami a nyelvvizsgák alkalmával a felnőtteknek is segítségükre lehet.

– Mi pedig további sikereket kívánunk céljai megvalósításához!

Kurmay Anita


  • A cikk a Kárpátinfo hetilap 25. évfolyamának 18. számában jelent meg.
  • Hetilapunkat megvásárolhatja terjesztőinknél, illetve előfizetheti a postán.
  • A Kárpátinfo hetilapot ONLINE is előfizetheti!
  • Lapunkat elolvashatja PDF formátumban is.

Kövessen minket a Facebook és az Instagram oldalainkon.
Iratkozzon fel a Telegram csatornánkra is.
Legyen jól informált!

Hirdessen Ön is a Kárpátinfo hetilapban

Apróhirdetés beküldése
Apróhirdetés feladása a Karpatinfo.net.ua oldalra
  • Az apróhirdetés feladásához a Karpatinfo.net.ua oldalra regisztráció szükséges
  • Magánszemélyek és cégek számára INGYENES