MTI

| 2021. 05. 31. – 17:55 | Oroszország |
A tárcavezető szerint az új egységeket korszerű fegyverzettel és haditechnikával fogják felszerelni, a nyugati katonai körzet kétezer egységnyi fegyvert kap. Fotó: Internet

Hirdetés

Az év végéig mintegy húsz új alakulattal és egységgel erősíti meg Moszkva az orosz nyugati katonai körzet állományát - jelentette ki Szergej Sojgu védelmi miniszter az orosz védelmi tárca vezetői kollégiumának hétfői tanácskozásán.

A tárcavezető szerint az új egységeket korszerű fegyverzettel és haditechnikával fogják felszerelni, a nyugati katonai körzet kétezer egységnyi fegyvert kap, adta hírül az MTI. Közölte, hogy az orosz Balti Flotta kiképzésének intenzitása 30 százalékkal nőtt, ami több mint kétszáz gyakorlat végrehajtását jelenti, különböző fegyverfajták felhasználásával, a körzet légiereje pedig négy százalékkal többet repült.

Az nyugati katonai körzet megerősítését Sojgu azzal indokolta, hogy a térségben felerősödött a NATO-országok katonai tevékenysége, megnőtt a fenyegetés.

"Nyugati kollégáink lépései lerombolják a világ biztonsági rendszerét, s ez arra kényszerít bennünket, hogy megtegyük a megfelelő ellenintézkedéseket. Folyamatosan tökéletesítjük csapataink harci összetételét"

- mondta.

A tárcavezető szerint az Egyesült Államok hadászati légiereje repüléseinek intenzitása az elmúlt hét év alatt 14-szeresére nőtt. Kifogásolta, hogy a manőverező robotrepülőgépeket hordozó NATO-hadihajók csak az elmúlt évben háromszor teljesítettek feladatot Kalinyingrád megye közelében, 2016 óta pedig 18 alkalommal futottak ki feltételezett indítási körzetbe a Balti-tengeren.

Sojgu elmondta, hogy az elmúlt években másfélszer annyi NATO-hadgyakorlatot tartottak, mint korábban, jelenleg pedig Defender Europe-2021 kódnéven az elmúlt három évtized legnagyobb gyakorlata zajlik, amely részvőinek létszáma eléri a 40 ezer katonát. Rámutatott, hogy ezek fő célja egy teljes értékű amerikai hadosztály Európába való átdobásának elpróbálása.

Bejelentette, hogy "aktív szakaszába lépett" a szeptemberre tervezett, a nyugati katonai körzetben és Fehéroroszország területén megtartandó orosz-fehérorosz Zapad-2021 hadgyakorlat előkészítése. Hangsúlyozta, hogy a kifejezetten védelmi természetű manővereket egy korábban elfogadott ütemterv szerint fogják lebonyolítani, ezekről a katonai partnerek a nemzetközi szerződésekben megszabott határidő szerint értesítést fognak kapni, magát az eseményt pedig megfigyelők és újságírók látogathatják meg.

Közölte, hogy június 25-én, az orosz haditengerészet megalapításának 325. évfordulóján a flottaparádékon mintegy 200 hadihajó, 80 repülőgép és 15 ezer ember vesz majd részt. A fő ünnepséget Szentpéterváron fogják megtartani, de lesz díszszemle Szeveromorszkban, Baltyijszkban, Szevasztopolban, Kaszpijszkban, Vlagyivosztokban és a szíriai Tartuszban is.

A miniszter azt is elmondta, hogy egy 32 kilométer hosszú ideiglenes vízvezeték lefektetésével az orosz hadsereg megszüntette a 2014-ben Ukrajnától elcsatolt Krím félsziget ukrán "vízblokádját" és biztosította a helyi lakosság zavarmentes vízellátását. Kilátásba helyezte egy állandó vezeték megépítését is.

A terület elvesztését követően Kijev elzárta a Dnyeperből az aszályos Krímbe vezető csatornát.


Hirdetés

Forrás

MTI

Kövessen minket a Facebook és az Instagram oldalainkon.
Iratkozzon fel a Telegram csatornánkra is.
Legyen jól informált!