Németország | 2021. 05. 03. – 16:06 |
A Nyugat-Balkán egészét érintené, és a térség viszonyrendszerében kialakult összes kapcsolatra hátrányos hatással lenne, ha bárhol módosítanák a határokat - mondta a német diplomácia vezetője. Címlapképünk illusztráció. Fotó: Internet

Mindenkinek rossz lenne a határok módosítása a Balkánon - jelentette ki a német külügyminiszter hétfőn Berlinben, hangsúlyozva, hogy hazájának semmi köze a volt Jugoszlávia térségének újrarendezéséről szóló, ismeretlen szerzőjű informális diplomáciai feljegyzéshez, amely a napokban bukkant fel a nemzetközi sajtóban.

Heiko Maas az észak-macedóniai külügyminiszterrel, Bujar Oszmanival folytatott megbeszélése után közösen tartott sajtótájékoztatón, kérdésre válaszolva kijelentette, hogy tárgyalni sem szabad a csupán "üres szavakat" tartalmazó dokumentumról, közölte az MTI.

A régióra vonatkozó német külpolitika alapvetése, hogy "el a kezekkel a határoktól" - mondta a német diplomácia vezetője.

Kifejtette, hogy a Nyugat-Balkán egészét érintené, és a térség viszonyrendszerében kialakult összes kapcsolatra hátrányos hatással lenne, ha bárhol módosítanák a határokat.

"Mi ezt nem akarjuk, elutasítottuk a múltban, elutasítjuk most is, és teljességgel elutasítjuk a jövőben is" - szögezte le Heiko Maas.

Hozzátette: ha esetleg híresztelések jelennének meg arról, hogy Németország bármilyen formában részt vett a Nyugat-Balkán újrafelosztásáról szóló non-paper típusú diplomáciai dokumentum összeállításában, akkor csakis "fake news-ról", álhírekről lenne szó.

Az áprilisban felbukkant dokumentum szerint a térség stabilitásának biztosításához etnikai alapon át kell rajzolni a volt Jugoszlávia területén kialakult országok határait. Így Észak-Macedónia és Montenegro egyes részeit, valamint Bosznia-Hercegovina teljes egészét fel kell osztani Horvátország és Szerbia között, Koszovót pedig hozzá kell csatolni Albániához.

Forrás

MTI

Kövessen minket a Facebook és az Instagram oldalainkon.
Iratkozzon fel a Telegram csatornánkra is.
Legyen jól informált!