MTI



Az Európai Uniónak különböző típusú, újonnan jelentkező válságokra és kihívásokra kell felkészülnie, amihez a mostaninál kevésbé töredezett katonai képesség kialakítására van szükség - jelentette ki az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Lisszabonban az EU-tagországok védelmi minisztereinek informális találkozóját követően pénteken.

Josep Borrell sajtótájékoztatóján közölte, a gyakran bomlasztó tevékenységekre is használható technológiai fejlődés szükségessé teszi, hogy az EU felgyorsítsa a védelmi képességek javítását célzó innovációkat. Szükséges ez azért is, hogy az unió továbbra is a technológiai fejlődés élvonalában maradjon - mondta.

Kiemelte, az uniónak továbbra is vezető szerepet kell vállalnia a nemzetközi normák és szabványok előmozdításában. Ezzel összefüggésben közölte: az együttműködések területét érintve a szakminiszterek mindenek előtt az afrikai partnerekkel folytatott közös munka megerősítése mellett érveltek. Tudatosítani kell, hogy nincs fejlődés a biztonság garantálása nélkül, ahogy nincs biztonság sem a fejlődés biztosítása nélkül - közölte.

Emlékeztetett: az EU az elmúlt tizenhat évben több mint 3,5 milliárd eurót mozgósított az afrikai országokban végzett békeműveletekhez, jelenleg több mint háromezer európai katona és rendőr végez szolgálatot összesen tíz uniós afrikai békemisszióban.

Borrell az újabb katonai hatalomátvételt követően a Maliban kialakult helyzetet "nagyon képlékenynek és bizonytalannak" nevezte. Kijelentette: a nyugat-afrikai ország legutóbbi válsága ellenére az unió folytatja a humanitárius segítségnyújtást, és fenntartja a kormányerőket kiképző misszióját a helyzet alakulásához alkalmazkodva. Hozzátette: az unió nem puccsokra oktatja a mali katonaságot, hanem az ország ellenőrzés alatt tartására és a terrorizmus elleni sikeres védekezésre. Hozzátette: az unió afrikai békeműveleteiről folytatott vitán a miniszterek egy Mozambikban tervezett katonai képzési misszió előkészítéséről is egyeztettek.

Azzal összefüggésben, hogy az elmúlt napokban három uniós légitársaságnak kellett törölnie moszkvai járatait, mert Oroszország nem adott útvonalengedélyt a Fehéroroszországot elkerülő repülőgépeknek, Borrell  azt közölte: fennáll a helyzet elmérgesedésének a veszélye.

Elmondta, az eset nagy zavart okozott a légiközlekedésben, az unió azonban de még mindig nem tudja, hogy egyedi esetekről van-e szó, vagy az orosz hatóságok általános lépéséről.

"Várnunk kell, és meg kell ismernünk Moszkva szándékait, mielőtt intézkedünk" - fogalmazott.

Kérdésre válaszolva kijelentette: Vlagyimir Putyin orosz elnök minden bizonnyal erős támogatója Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnöknek. Esetleges pénteki találkozójukról azonban nincs tudomása - közölte.

Emlékeztetett: az EU kész együttműködni Fehéroroszországgal, akár hárommilliárd eurós gazdasági segélytervvel segítené az ország békés politikai átmenetét. Az uniós terv akkor lép érvénybe, amikor az ország a demokratikus átmenet útjára lép - mondta az uniós diplomácia vezetője.

Forrás

MTI