MTI

| 2021. 05. 27. – 08:18 | Franciaország |
Címlapképünk illusztráció. Fotó: Internet

Hirdetés

Kétnapos állampolgársági képzésre ítélt szerdán kiegészítő büntetésként a párizsi büntetőbíróság négy fiatalt, akik a Twitteren gyűlöletkeltő üzeneteket tettek közzé a kínai közösséggel szemben.

Az ügy 2020. október 28-án kezdődött, amikor a francia kormány második alkalommal hirdetett ki országos lezárását a koronavírus-járvány miatt - írja az MTI.

Aznap a Twitteren számos gyűlöletkeltő felhívás jelent meg kínaiak ellen,

akiket azzal vádoltak, hogy ők terjesztették el a vírust a világban.

A francia igazságszolgáltatás négy, 19 és 25 év közötti twitterezőt bűnösnek mondott ki nyilvános provokáció bűntettében, amiért szándékosan sértettek meg embereket a származásuk miatt.

A párizsi büntetőbíróság mindegyiküket 250 eurós összeg megfizetésére kötelezte a hét felperesnek, valamint ezer eurós kártérítést is be kell fizetniük.

"Ez az első alkalom, hogy a párizsi ügyészségen belül a közlemúltban létrehozott internetes gyűlöletkeltés elleni küzdelemért felelős nemzeti részleg kezdeményezésére elítéltek embereket" - mondta az AFP hírügynökségnek Soc Lam, a franciaországi fiatal kínaiak egyesületének ügyvédje.

A szervezet a per egyik felperese volt.

Az ügyvéd szerint a büntetések ugyanakkor "nagyon enyhék és jelképesek", s "egyeseket arra ösztönözhet, hogy újrakezdjék". Az ítélet viszont jelzésértékű minden gyűlölködő internetezőnek abból a szempontból, hogy bármikor a bíróságon találhatják magukat - vélte az ügyvéd.

A négy elítéltnek korábban nem volt dolga a rendőrséggel, egy embert felmentett a bíróság. A márciusi tárgyaláson mindannyian tagadták a gyűlöletkeltés vádját.

Az egyik 21 éves mérnökhallgató gyanúsított azt mondta, hogy "egyszerűen elege lett, amikor meghallotta, hogy ismét országos lezárás lesz".

"Láttam, hogy mások miket tettek közzé. Követem hülyén és gondolkodás nélkül a lendületet" - mondta.

Arra a kérdésre, hogy az utcán is kiabálta volna-e mindazt, amit leírt, azt válaszolta: "nem, mert az utcán tudom, hogy az emberek meghallják, amit mondok, és azzal megsérthetem őket" - mondta a diák a bíróságon. Arra a kérdésére is nemmel válaszolt, hogy rasszista-e.

"Amit leírtam, nem gondolom valójában, de most már értem, hogy rasszista jellegű, amit leírtam" - hangsúlyozta.  

A nyomozásnak köszönhetően több, névtelenül gyűlöletkeltő üzeneteket publikáló Twitter-fiók tulajdonosát megtalálta a rendőrség, köztük azt az öt embert, akik bíróság elé kerültek. További négy embernek, akik a közzététel időpontjában kiskorúak voltak, egy későbbi időpontban a kiskorúak bírósága előtt kell felelniük.


Hirdetés

Forrás

MTI

Kövessen minket a Facebook és az Instagram oldalainkon.
Iratkozzon fel a Telegram csatornánkra is.
Legyen jól informált!