Oroszország | 2021. 05. 26. – 09:00 |
Címlapképünk illusztráció. Fotó: Internet

Június 16-án Genfben lesz Vlagyimir Putyin orosz és Joe Biden amerikai elnök csúcstalálkozója - közölte kedden a Kreml és a Fehér Ház.

A találkozót, amelynek célja a Kreml szerint az orosz-amerikai kapcsolatok fejlesztésének és a hadászati stabilitás kérdéseinek megvitatása, Biden kezdeményezte - írja az MTI.

A megbeszélésen a Moszkvában kiadott tájékoztatás szerint olyan nemzetközi problémák is napirendre kerülnek majd,

mint a koronavírus-világjárvány és a különféle regionális konfliktusok.

Jen Psaki, a washingtoni Fehér Ház szóvivője közölte, hogy a felek minden sürgető kérdést megvitatnak. A találkozó célja, hogy helyreállítsa a "kiszámíthatóságot és stabilitást" a kétoldalú kapcsolatokban - tette hozzá.

Biden április 13-án az általa kezdeményezett telefonbeszélgetésben javasolt orosz hivatali partnerének egy Európában tartandó csúcstalálkozót. Ezt azután tette, hogy március 17-én, egy amerikai televíziós műsorban igenlően válaszolt arra a riporteri kérdésre, hogy gyilkosnak tartja-e Putyint, majd nem reagált az orosz államfő egy nappal később tett, nyilvános online tárgyalásra vonatkozó ajánlatára.

Április 15-én az Egyesült Államok újabb szankciókat vezetett be Oroszország ellen, kiutasítva 10 diplomatát, feketelistára téve természetes és jogi személyeket, valamint megtiltva amerikai vállalatoknak, hogy június 14. után közvetlenül vásároljanak az orosz központi bank, az államkincstár vagy a pénzügyminisztérium által kibocsátott orosz adósságot.

Oroszország április 16-án tíz amerikai diplomata kiutasításával és a területén lévő amerikai missziókra vonatkozó szabályok megszigorításával válaszolt, valamint nyolc jelenlegi és volt magas rangú amerikai tisztségviselőt tett feketelistára.

A júniusi lesz Putyin és Biden elnöki minőségben tartandó első személyes megbeszélése. Putyin Biden hivatali elődjével,

Donald Trumppal mindössze egy alkalommal, 2018-ban Helsinkiben találkozott.

A genfi csúcs előkészítése során Szergej Lavrov orosz és Antony Blinken amerikai külügyminiszter május 19-én Reykjavíkban ült tárgyalóasztalhoz egymással, az Északi-sarkvidéki Tanács miniszteri találkozójának alkalmával. Hétfőn Nyikolaj Patrusev, az orosz biztonsági tanács titkára és Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó Genfben találkozott. Lapértesülések szerint az orosz fél ekkor egyezett bele hivatalosan a csúcstalálkozóba.

Korábban hírt adtunk arról, hogy Joe Biden amerikai elnök és Vlagyimir Putyin orosz államfő találkozója nem változtathatja meg gyökeresen az Ukrajnával kapcsolatos helyzetet, a feltételezés ugyanis, hogy egy találkozó azonnal jelentős mértékben módosíthat a helyzeten, a nemzetközi kapcsolatok primitivizálása – jelentette ki Dmitro Kuleba külügyminiszter egy csütörtöki rádióinterjúban.

Továbbá emlékeztetünk arra is, hogy Washington nemzeti érdekeire hivatkozva mondott le az Északi Áramlat-2 elleni szankciókról. A jelentés arra a következtetésre jutott, hogy "a vállalat és annak vezérigazgatója, Matthias Warnig, aki Vlagyimir Putyin orosz elnök szövetségese, büntetőintézkedésekkel sújtható tevékenységet folytattak, de az Egyesült Államok nemzeti érdeke, hogy lemondjon a szankciókról".

Forrás

MTI


Hirdetés

Kövessen minket a Facebook és az Instagram oldalainkon.
Iratkozzon fel a Telegram csatornánkra is.
Legyen jól informált!