MTI



Moszkvában a koronavírus ellen beoltottak aránya alacsonyabb, mint bármely más európai városban, mert a lakosság vonakodik az oltástól - jelentette ki Szergej Szobjanyin, az orosz főváros polgármestere egy aktivistafórumon.

 Szobjanyin elismerte, hogy az oltások ingyenessége, a nyugdíjasok számára bevezetett anyagi ösztönzők, valamint a parkokba és bevásárlóközpontokba kihelyezett oltóközpontok megnyitása sem segített abban, hogy az oltás népszerűvé váljon a fővárosban, adta hírül az MTI.

"Mi voltunk az elsők a világon, akik bejelentettük, hogy megkezdtük a tömeges oltást. És mi most helyzet? Moszkvában a beoltottak aránya kisebb, mint bármelyik európai városban, sokszor többszörösen. Továbbra is megbetegszünk, emberek halnak meg, és mégsem akarják beoltatni magukat"

- mondta Szobjanyin a blogján pénteken megosztott videofelvételen.

Kifogásolta, hogy

a mintegy 12 millió fővárosi lakos közül mindössze 1,3 millió oltatta be magát.

Úgy vélekedett, hogy ez a szám már legalább a duplája lehetne. Tatyjana Golikova miniszterelnök-helyettes korábban közölte, hogy országosan 14 millióan kapták meg a vakcina első dózisát, mindkettőt pedig több mint 10 millióan.

Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter pénteken egy moszkvai tanácskozáson azt mondta, hogy a járványhelyzet normalizálódása azokban a régiókban mutatható ki stabil tendenciaként, ahol a lakosság legnagyobb hányada kapott védőoltást.

"Mindenkinek tudatában kell lennie annak, hogy nemcsak magáért, hanem a környezetéért, a barátaiért, a hozzátartozóiért és az idősekért is felelős"

- mondta.

Az RBK című gazdasági napilap szerint Moszkvában az átoltottság 10,27 százalékos. Az orosz régiók közül az éllovas Csukcsföld, a sereghajtó pedig az észak-kaukázusi Dagesztán.

Oroszországban januárban kezdődött meg a lakosság általános vakcinációja, amelyhez saját fejlesztésű Szputnyik V, Szputnyik Light, EpiVacCorona és CoviVac típusú oltóanyagot használnak.

A SuperJob.ru portál egy eheti felmérése szerint az oroszok 66 százaléka negatívan viszonyul ahhoz, hogy kötelezővé tegyék a Covid-19 elleni védőoltást. A közvélemény-kutatás szerint az ellenzők szerint az emberek számára meg kell hagyni a választás szabadságát, a vakcináció előírása pedig a jogaik megsértését jelentené.

A védőoltás kötelező előírását csak a megkérdezettek 19 százaléka támogatja. Ők elsősorban a fertőzés veszélyességével érvelnek. A felmérést egy 1600 fős, országos reprezentatív mintán végezték el a gazdaságilag aktív lakosság körében.

A héten Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese, volt állam- és kormányfő egy szentpétervári jogászfórumon azt fejtegette, hogy az orosz vezetés a védőoltás beadatásának önkéntességéből indul ki, "de néha, államérdekből, a lakosság túlnyomó többségének védelme érdekében az effajta döntések kötelező jellegűvé válhatnak".

Oroszországban az igazolt új fertőzöttek száma az elmúlt napon 8937-tel 4 983 845-re emelkedett az operatív törzs által pénteken közzétett hivatalos adatok szerint.

A napi növekmény 0,18 százalék, az új esetek 16,3 százaléka tünetmentes. Az aktív fertőzöttek száma 264 986-ra csökkent, a halálos áldozatoké 389-cel 117 739-re, a felépülteké pedig 9350-nel 4 601 120-ra emelkedett.

Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 135 millió, az elmúlt napon pedig mintegy 358 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával jelenleg 510 012 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

Forrás

MTI