MTI

| 2021. 05. 20. – 14:30 | Görögország |
Címlapképünk illusztráció. Fotó: Internet

Hirdetés

Legalább hat falut és két kolostort ürítettek ki csütörtökre virradóra Görögországban az Athéntól 90 kilométerre nyugatra lévő Korinthoszi-öböl partjánál fellángolt erdőtűz miatt.

A helyi tűzoltóság egyik tagja újságíróknak azt mondta, a tűz különösen Szkínosz településnél tombol - írja az MTI.

Az oltásban mintegy 180 tűzoltó vesz részt, 17 repülőgép és három helikopter segíti őket.

Médiaértesülések szerint több ház megrongálódott, de esetleges áldozatokról nem érkezett hír.

A tűzoltóság szóvivője a Szkai TV görög magántelevíziónak adott nyilatkozatában közölte, hogy a településeket elővigyázatosságból ürítették ki, hozzátéve, hogy idén ez az első nagyobb tűzvész.


Hirdetés

Korábban hírt adtunk arról, hogy 21 ember meghalt, sok az eltűnt az India nyugati partvidékén tomboló ciklon után. A ciklon a gudzsaráti partvidéken tombol, az államban több százezren áram nélkül maradtak.

Továbbá emlékeztetünk arra is, hogy kisiklott és kigyulladt egy tehervonat Iowában. Az Union Pacific járata 47 kocsiból állt.

Forrás

MTI

Kövessen minket a Facebook és az Instagram oldalainkon.
Iratkozzon fel a Telegram csatornánkra is.
Legyen jól informált!