Izrael | 2021. 05. 18. – 13:30 |
Címlapképünk illusztráció. Fotó: Internet

Nem tárgyalnak még tűzszünetről a szemben álló felek a gázai-izraeli rakétaháború kilencedik napján sem - jelentette a katonai rádió kedden délelőtt.

Az izraeli hadsereg egyelőre nem foglalkozik a tűzszünettel, még számos célpontja van, és a rádió szerint már meghatározták a következő 24 óra katonai teendőit - írja az MTI.

A viszonylag csendes éjszaka után reggel ismét kiújultak a támadások,

egy rakéta becsapódott az övezet közelében egy lakóházba, de az ott lakók a harcok elől az ország északi részére menekültek, ezért senkinek nem esett baja, csak anyagi károk vannak.

Kedd délelőtt felszólították az övezethez négy kilométernél közelebb lakókat, hogy tartózkodjanak házaikban, a hírmagyarázók szerint robbanószeres drónokkal és aknalövedékekkel készülő támadástól lehet tartani Gázából.

Aviv Kochávi vezérkari főnök megbeszélést folytatott a Gázából leggyakrabban lőtt, az övezet szomszédságában lévő települések vezetőivel. Egyikük a rádióban elmondta, hogy a hadsereg célja a hosszabb távú nyugalom biztosítása számukra, és támogatják ebben az erőfeszítésében a katonaságot.     

A katonai szóvivő jelentős eredményekről számolt be. A gázai övezetet uraló iszlamista Hamász szervezet alagúthálózatának eddig mintegy harmadát, 120 kilométert tettek használhatatlanná. Nem világos, hogy a Hamász hány fegyverese lelte halálát a járatokban a légicsapások idején.

Kedden hajnalban elsősorban az övezet előkelő Rimál nevű negyedét bombázta az izraeli légierő, emellett többfelé a helyi parancsnokok otthonait, és megsemmisítették a Hamász öt, hadi célokra használt épületét.

Emellett megsemmisítettek hat olyan indítóállást, ahonnan Tel-Avivot is elérő, nagyobb hatósugarú rakéták kilövését tervezték a szélsőségesek.      

Ennek ellenére hétfő este óta mégis mintegy kilencven rakétát lőttek ki Izrael irányába Gázából, de húsz közülük az övezeten belül robbant fel.

A rádióban az izraeli rendőrség egyik illetékese elmondta, hogy több mint ezer embert, arabokat és zsidókat is őrizetbe vettek a múlt heti etnikai zavargások résztvevői közül, főként a biztonsági kamerák felvételei alapján. A hatóságok terrorizmusként kezelik a másik csoport elleni támadásokat. A gyanúsítottak jelentős részben tizenéves fiatalok, a jelenleg letartóztatottak 15-20 százaléka zsidó.

Észak-Izraelben, a Jordán-völgyénél kedd délelőtt lelőttek egy drónt, amelyet a határon túlról indítottak Izrael felé, de egyelőre nem világos, hogy Jordániából vagy Szíriából, mert az eset a hármashatár közelében történt. Az izraeli katonai hatóságok a repülőszerkezet roncsait vizsgálják.  

A gázai iszlamista szervezetek és Izrael közötti feszültség április közepén újult ki, ezúttal azért, mert zsidó telepesek Jeruzsálem keleti részén ki akartak költöztetni palesztin családokat otthonaikból. Szintén fokozta a feszültséget, hogy izraeli rendőrök intézkedtek az Al-Aksza mecsetnél,

a palesztinok emiatt is tiltakoztak.  

A Hamász múlt hétfőn kezdte rakétákkal támadni Izraelt, ez váltotta ki az izraeli ellencsapásokat. Azóta a Hamász több mint kétezer rakétát lőtt ki, de túlnyomó többségüket az izraeli légvédelem elfogta. Izrael harci repülőgépekkel és tüzérséggel több száz célpontot támadott a Gázai övezetben, ahol mintegy kétmillió palesztin él.

Korábban hírt adtunk arról, hogy Sávuot, a zsidó pünkösd ünnepén is tovább folyt hétfőn a kölcsönös rakétaháború Izrael és a Gázai övezet iszlamista szervezetei között. Az ország déli részére több hullámban intenzív rakétaeső hullott a nap folyamán. Délután Asdódban több lakóház közös udvarára becsapódott egy rakéta, és súlyos anyagi károkat okozott.

Továbbá emlékeztetünk arra is, hogy folytatódik a rakétaháború Izrael és a Hamász között. Legkevesebb 42 ember életét vesztette a Gázai övezetben az izraeli hadsereg legutóbbi légicsapásainak a következtében.

Forrás

MTI


Hirdetés

Kövessen minket a Facebook és az Instagram oldalainkon.
Iratkozzon fel a Telegram csatornánkra is.
Legyen jól informált!