Irán | 2021. 05. 17. – 15:30 |
Címlapképünk illusztráció. Fotó: Internet

Egy maratoni futás mezőnyét is kitehetnék, annyian indulnak Iránban az elnökválasztáson: 592-en jelöltették magukat – közölte szombaton, a regisztráció utolsó napjának végén a perzsa ország választási irodája.

Külön érdekesség, hogy az aspiránsok között negyven nő is van. Maga a voksolás bő egy hónap múlva, június 18-án lesz a 83 millió lakosú országban, ahol tizenharmadik alkalommal tartanak elnökválasztást - írja az Index.

A mezőny népes, ám valószínűleg megritkul, mivel mindegyik jelöltet ellenőrzi Irán legfőbb jogi testülete,

az afféle alkotmánytanácsként működő Őrök Tanácsa, és a megfeleltek névsorát május 27-én teszi közzé.

Az alkotmány kimondja feltételként, hogy a jelöltnek iráni nemzetiségűnek, büntetlen előéletűnek, 40 és 70 év közöttinek, továbbá vezetői feladatok ellátásához kellően megfontoltnak kell lennie. Mindemellett kikötés, hogy higgyen az iszlám köztársaság alapelveiben és hivatalos vallásában.

Iránban a jelenlegi elnök, Haszan Róháni nem szerepel a jelöltek között, mivel két ciklus után már nem indulhat újra a tisztségért.

A komoly jelöltek közül mindegyik keményvonalas, kivéve Mohszen Hasemi Rafszandzsánit,

a négy éve elhunyt korábbi elnök, Akbar Hasemi Rafszandzsáni legnagyobb fiát, aki jelenleg a teheráni városi tanács tagjaként tevékenykedik, és egyértelműen a reformerek közé sorolják az elemzők.

korábban hírt adtunk arról, hogy Joe Biden amerikai elnök nehezen dönt, lobbanékony természetű és türelmetlen - többek között ezekkel a tulajdonságokkal jellemzi hétvégi összeállításában az amerikai elnököt a The New York Times című liberális napilap.

Továbbá emlékeztetünk arra is, hogy Németország választások előtt, az uniópártok népszerűsége pedig negyedév alatt eddig sosem látott mértékben csökkent. A Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Bajor Keresztényszociális Unió (CSU) belviszálya pedig még inkább alátámasztja, hogy Németország európai vezető szerepe megkérdőjeleződni látszik.

Forrás

Kövessen minket a Facebook és az Instagram oldalainkon.
Iratkozzon fel a Telegram csatornánkra is.
Legyen jól informált!

Hirdessen Ön is a Kárpátinfo hetilapban

Apróhirdetés beküldése
Apróhirdetés feladása a Karpatinfo.net.ua oldalra
  • Az apróhirdetés feladásához a Karpatinfo.net.ua oldalra regisztráció szükséges
  • Magánszemélyek és cégek számára INGYENES