Oroszország | 2021. 04. 30. – 19:57 |
A balesetben összesen tizenhatan sérültek meg, köztük három felnőtt, a többiek gyerekek. Fotó: Mash

Öt kiskorú gyerek életét vesztette pénteken egy súlyos buszbalesetben az oroszországi Sztavropoli területen, kilenc súlyosan vagy közepesen sérült személyt, köztük több kiskorút kórházba szállítottak - közölte Vlagyimir Vlagyimirov helyi kormányzó.

Az orosz közlekedésfelügyelet nem sokkal korábban négy halálos áldozatról és tizenkét súlyos sérültről adott hírt, közölte az MTI.

A RIA Novosztyi hírügynökség jelentése szerint az Asztrahán-Sztavropol autóúton három jármű karambolozott, köztük egy teherautó és egy mikrobusz, amely a gyerekeket szállította egy versenyre Volgográdból Cserkesszkbe. A buszon tizennégy fiatalkorú és négy kísérő utazott.

Vlagyimirov szerint a 12-14 éves gyerekek egy kosárlabdacsapat tagjai. A baleset helyszínére érkezett kormányzó közölte, hogy a helyi egészségügyi hatóságok megsegítésére Sztavropolból orvosokat küldtek. Mint mondta, szükség esetén a sérülteket átszállítják a megyei kórházakba.

A balesetben összesen tizenhatan sérültek meg, köztük három felnőtt, a többiek gyerekek. Hat sérültet újjá kellett éleszteni, közülük ketten életveszélyes állapotban vannak, a többiek állapota stabil.

A baleset ügyében a hatóságok büntetőeljárást indítottak.

Forrás

MTI

Kövessen minket a Facebook és az Instagram oldalainkon.
Iratkozzon fel a Telegram csatornánkra is.
Legyen jól informált!