Európai Unió | 2021. 04. 29. – 13:19 |
Címlapképünk illusztráció. Fotó: Internet


Az Európai Uniónak hosszú és nehéz időszakra, a kapcsolatok romlására kell készülnie Oroszországot illetően - figyelmeztetett Josep Borrell, az unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben, az Európai Parlament plenáris ülésének a témában folytatott vitáján szerdán.

Josep Borrell hangsúlyozta: Oroszország agresszív tevékenysége folytatódik,

ami az unió Moszkvával ápolt kapcsolatai romlásának "még veszélyesebb szintjét" érheti el.

Az orosz hatóságok tevékenysége aggasztó, látszólag szándékosan mélyítik a szembenállást és a feszültséget a Nyugattal - írja az MTI.

"Nem akarjuk elmérgesíteni a helyzetet, ugyanakkor ki kell fejeznünk, hogy nem fogadjuk el a megfélemlítő magatartást, a katonai megoldásokat, és válaszolnunk kell, ha ilyenek történnek" - fogalmazott.

Borrell az aggodalomra okot adó események közé sorolta a nemrégiben elrendelt, azóta megszüntetett orosz csapatösszevonást az ukrán határ közelében, Alekszej Navalnij bebörtönözött orosz ellenzéki politikus ügyét, valamint a Csehország és Oroszország között, a 2014-ben a vrbeticei lőszeraktárban történt robbanások miatt kialakult diplomáciai feszültséget.

"Ezek a cselekmények elfogadhatatlanok" - fogalmazott.

A főképviselő felszólította Oroszországot, hogy hagyjon fel a provokációival, és tegyen a feszültség csökkentéséért. Megjegyezte, Moszkva egyelőre a legkisebb akaratot sem mutatja az Ukrajnával 2014 óta fennálló konfliktusa rendezésére, és arra, hogy tiszteletben akarná tartani az ország területi egységét és önállóságát.

Alekszej Navalnij ügyével összefüggésben arra figyelmeztetett, hogy a szabadságjogok területén nem várható elmozdulás a kormányzat részéről a szeptemberben esedékes orosz parlamenti választásokig.

Az uniónak olyan megoldást kell találnia, amely elkerüli az állandósuló konfrontációt, de válaszokat készít elő arra az esetre, ha szomszédja, mely úgy tűnik, ellenségként lép fel, továbbra is elmérgesíti a helyzetet.

Az EU a közös érdekek mentén folytatott párbeszéd fenntartását kívánja Oroszországgal - tette hozzá az uniós diplomácia vezetője.

Bocskor Andrea fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő a felszólalásában reményteljesnek nevezte, hogy Ukrajna keleti határán enyhült a katonai feszültség, illetve reményét fejezte ki, hogy haladás történt az egyetlen megoldást jelentő békés rendezés irányába.

A konfliktus csak politikai párbeszéd útján oldható fel - mondta.

Kijelentette: Magyarország kiáll Ukrajna önállósága és területi egysége mellett. Mivel tisztában van azokkal a nehézségekkel, amelyekkel Ukrajna szembesül, évek óta segíti az országot a konfliktusból adódó gazdasági és humanitárius helyzet megoldásában, valamint a koronavírus-járvány leküzdésében.

Mindezek ellenére Ukrajna nem biztosít tiszteletet a kárpátaljai magyar közöség számára. Szűkíti a nyelvi és oktatási jogokat, képviselőit nem vonják be a döntéshozatalba, vezetőiket megfélemlítik, illetve hátrányos lehet számukra a kettős állampolgárságról szóló döntés is - figyelmeztetett.

Magyarország készen áll az előremutató párbeszédre Kijevvel, hogy olyan megoldás születhessen, amely minden érintett félnek megfelelő, és azért hogy Ukrajna nemzetközi és kétoldalú kötelezettségvállalásainak megfelelően biztosítsa a magyar közösség jogait és biztonságát - tette hozzá a képviselő.

Gál Kinga fideszes EP-képviselő az MTI-hez eljuttatott közleményében a közép-, és kelet-európai térségben nemrégiben jelentkező, a régió stabilitására és az uniós állampolgárok biztonságérzetére is hatással járó konfliktusokra hívta fel a figyelmet.

"A csehországi események kapcsán, összhangban a visegrádi országok által elfogadott hétfői nyilatkozattal, kifejezem szolidaritásomat Csehországgal" - fogalmazott.

Kijelentette továbbá: határozottan ki kell állni Ukrajna önállósága és területi egysége mellett. Ukrajnának ugyanakkor tiszteletben kell tartania a nemzeti kisebbségek, köztük a magyar közösség jogait, hiszen ezen kisebbségek csak így érezhetik magukat teljes jogú polgárnak otthon a hazájukban - mondta.

Közös cél és érdek a térség és a szomszédság biztonságának és egyensúlyának megőrzése és az ellentétek békés úton történő rendezése, ami csakis párbeszéd és tárgyalás útján valósulhat meg - tette hozzá Gál Kinga.

Korábban hírt adtunk arról, hogy ha Oroszországon és a délkelet-ukrajnai szakadárokon múlik, el lehet kerülni a háborút a Donyec-medencében - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a RIA Novosztyi hírügynökségnek adott, szerdán közölt interjúban.

Továbbá emlékeztetünk arra is, hogy Dmitro Kuleba, Ukrajna külügyminisztere a BBC HARDtalk című műsorában arról nyilatkozott, hogy a Donbaszról szóló minszki megállapodások nem ideálisak Ukrajna számára, sok hiányosságot és csapdát tartalmaznak.

Forrás

MTI

Kövessen minket a Facebook és az Instagram oldalainkon.
Iratkozzon fel a Telegram csatornánkra is.
Legyen jól informált!

Hirdessen Ön is a Kárpátinfo hetilapban

Apróhirdetés beküldése
Apróhirdetés feladása a Karpatinfo.net.ua oldalra
  • Az apróhirdetés feladásához a Karpatinfo.net.ua oldalra regisztráció szükséges
  • Magánszemélyek és cégek számára INGYENES