MTI

Megosztás

Oroszországban stabilizálódott a járványhelyzet, az ország a 87. helyen áll a világon a megbetegedések lakosságarányos napi átlagát tekintve - közölte Anna Popova orosz tisztifőorvos, a fogyasztóvédelmi felügyelet vezetője az akadémia orvosi tagozatának hétfői moszkvai tanácskozásán.

Elmondta, hogy a SARS-CoV-2 vírus brit variánsát eddig 192, a dél-afrikait pedig 21 esetben mutatták ki Oroszországban - írja az MTI.

Popova szerint a vírusnak két, külföldön nem ismert mutánsa van kialakulóban az országban, a szibériai és az északnyugati.

Az orosz operatív törzs által pénteken közzétett hivatalos adatok szerint Oroszországban az igazolt új fertőzöttek száma

az elmúlt napon 8589-cel 4 684 209-re emelkedett.

A napi növekmény 0,18 százalék, az új esetek 12,6 százaléka tünetmentes. Az aktív fertőzöttek száma 271 164-re, a halálos áldozatoké 346-tal 105 928-ra, a felépülteké pedig 6818-cal 4 333 498-ra emelkedett.

Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 126 millió, az elmúlt napokban pedig mintegy 263 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Új koronavírus-fertőzés gyanújával jelenleg 513 951 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

A Szputnyik V-t kifejlesztő Gamaleja Inzézet és az orosz oltóanyagokat menedzselő Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) közölte, hogy az első orosz vakcina hatékonysági foka 97,6 százalékos. Ez az eredmény 3,8 millió - mindkét komponenssel beoltott - orosz páciens adatainak a december 5. és március 31. közötti időszakban elvégzett elemzésén alapul.

Az első oltás utáni 35. napon a fertőzöttségi ráta mindössze 0,027 százalék volt,

szemben a be nem oltott lakosság körében előforduló 1,1 százalékos aránnyal.

A vizsgálat eredményének tudományos folyóiratban való szakmailag lektorált (peer-reviewed) közlését májusra ígérték. A The Lancet folyóiratban február elején megjelent publikáció szerint a Szputnyik V hatékonysága 91,6 százalék volt.

Az RFPI bejelentette, hogy egy újabb kínai gyártóval, a Hualan Biological Bacterin Inc.-nel állapodott meg Szputnyik V vakcina kibocsátásáról, ezúttal 50 millió ember beoltásához elegendő mennyiségben. Márciusban a Shenzhen Yuanxing Gene-tech, április elején pedig a TopRidge Pharma kötött hasonló szerződést.

A Szputnyik V-t eddig 60 országban jegyezték be, melyek összlakossága 3 milliárd.

Forrás

MTI