Magyarország | 2021. 04. 16. – 08:10 |
Címlapképünk illusztráció. Fotó: Internet

A gyermekláncfűre a legtöbben úgy gondolnak mint a sárga virágra, amelyből gyerekkorukban koszorút fontak. Gyógynövényként azonban a pitypang szintén igen előnyös tulajdonságokkal rendelkezik.

Cukorbetegek számára kifejezetten ajánlott a gyermekláncfűtea fogyasztása, mivel egyes természetes összetevői gátolják a szénhidrátok felszívódásában szerepet játszó alfa-glükozidáz enzim aktivitását. Emellett természetes immunerősítő is: az Advances in Hematology című folyóiratban megjelent tanulmány szerint a vörös- és a fehérvérsejtek számát egyaránt megnövelheti, ezáltal lehetséges eszközt jelent a vérszegénység kezelésében és az immunrendszer erősítésében - írja a Házipatika.com.

Energizáló hatása is ismert, rendszeres fogyasztása csökkentheti a fáradtságot. Csontjaink egészségének megőrzése érdekében is érdemes fogyasztani, mivel sok bór és kalcium található benne, aminek köszönhetően hozzájárul a csontok erősítéséhez, illetve a csontritkulás kialakulásának megelőzéséhez.

Jót tesz a májnak és a veséknek

A gyermekláncfűtea védi a májat, illetve a károsodott májsejtek regenerálódását is elősegítheti. Kutatások szerint emellett a bélflórát is védi, illetve segít visszaállítani a bélflóra esetlegesen felborult természetes egyensúlyát.

A vesékre is nagyon jó hatással van: az Urolithiasis nevű orvosi szaklapban jelent meg a tanulmány, mely szerint a gyermekláncfű taraxaszteroltartalma elősegíti a vesekövek lebomlását, illetve húgyutakba ürülését is. A tea fogyasztásánál vegyük figyelembe, hogy természetes vízhajtó, így ha rendszeresen, esetleg kúraszerűen szeretnénk inni, akkor érdemes lehet előbb a háziorvosunkkal konzultálni! Általánosságban elmondható, hogy néhány hétnél tovább nem javasolt rendszeres fogyasztása.

Kövessen minket a Facebook és az Instagram oldalainkon.
Iratkozzon fel a Telegram csatornánkra is.
Legyen jól informált!