Kárpátinfo.net


Megosztás

Babják Zoltán polgármester közösségi oldalán osztotta meg a hírt, miszerint az illetésekkel azon dolgoznak, hogy a Beregszászi Kistérség egész területén működjön a szilárd háztartási hulladék központosított elszállítása.

A polgármester kifejtette, hogy

az elmúlt évben Beregszász és még 10 község egy évre szóló szerződést írt alá erre vonatkozóan,

eközben 4 település (Oroszi, Csetfalva, Halábor és Vári) nem végezte el a szerződés aláírásával kapcsolatos előkészítő munkát.

"Május 20-án, amikor lejár e szerződés hatálya, új versenykiírást bonyolítunk le a szilárd háztartási hulladék elszállítását végző vállalkozás kiválasztását célozva — ám ezúttal már az egész kistérség, így ez utóbbi 4 elöljárói körzet területére vonatkozóan is" - hangsúlyozta Babják Zoltán.

Így a kistérség egész területén júniustól kezdődik meg a háztartási hulladék elszállításával kapcsolatos munka.

A tendert követően kerülnek jóváhagyásra a vonatkozó normák.

A polgármester ennek kapcsán azt javasolja a lakosoknak, akik majd szerződést kötnek a hulladék elszállítására, hogy az átmeneti időszakban készüljenek fel erre, szerezzék be a speciális szemeteskukákat.