Origo
Megosztás

A kínai gyárak egyre inkább technológiai megoldásokat keresnek az égető munkaerőhiányra. Ahogy ugyanis a munkaképes korú lakosság száma folyamatosan csökken az országban, úgy válik egyre nehezebbé a hatalmas kínai ipar számára elegendő dolgozót találni.

A hivatalos kínai adatok szerint az ország munkaképes korú lakossága több mint 5 millió fővel csökkent az elmúlt évtizedben, ahogy a születésszám zsugorodott – annak ellenére is, hogy lényegében eltörölték a sokat vitatott "egykézős" - családonként egy gyermek - politikán - írja az Origo.

Közben viszont a kínai feldolgozóipar az orság növekedésének motorja lett, és a munkaerőhiány már most érződik - felnyomva ezzel a béreket is.

A cégek pedig egyre inkább úgy döntenek,

hogy technológiai megoldásokkal próbálják pótolni az emberi munkaerőt,

különösen azokon a területeken, ahol arra számítanak, hogy a hiány csak még súlyosabb lesz a jövőben – írja a CNBC.

Már nem vonzó munkahelyek a gyárak

Tovább nehezíti a helyzetet, hogy a kínai fiatalok jelentős része ma már nem szeretne gyárakban dolgozni – mondja Shirley Zhou, a háztartási eszközöket forgalmazó Midea, a kínai piacon jelentősnek számító technológiai nagyvállalat igazgatója. A vállalat egyelőre még képes elegendő dolgozót találni, de a hároméves terve szerint egyre nagyobb mértékben automatizálná a termelést a 34 gyárában.

A jelenség azonban nem csak Kínát érinti, globálisan is érzékelhető, hogy egy „ipari forradalom" zajlik a termelések automatizációjában. Az olyan országokban pedig, mint Kína, a technológia lehet a kulcs ahhoz, hogy kellően alacsonyan tartsák a termelési költségeket ahhoz, hogy a nemzetközi cégek az országban maradjanak.

Az új technológiai megoldások egyik legfontosabb felhasználási terepe az autóipar, ahol a robotok jelentősen növelhetik a hatékonyságot. Az elemzők pedig közben azt is hangsúlyozzák, hogy a változások következtében egyre kevésbé a puszta munkaerő lesz a fontos tényező, sokkal inkább a szakképzettség. Miként a SAP China alelnöke, Junsong Peng kiemelte, a hatékonyság szempontjából egyre inkább a képzés, és nem az életkor lesz a döntő tényező.

A robotok a beszállítói láncokra is hatással vannak

Mindazonáltal a fentiek mellett az is izgalmas tényező lesz a következő években, hogy az automatizáció miként alakítja át a globális beszállítói láncokat az iparban.

Vagyis ha Ázsiában valamiért komoly fennakadások alakulnak ki a termelésben, akkor annak azonnali globális hatásai lesznek. Nem véletlen, hogy legutóbb az Intel vezérigazgatója jelezte, hogy szerinte túl sok chipet gyártanak a térségben. Következésképpen, a kínai munkaerőhiány megoldása mellett az sem lesz mellékes, hogy ezzel párhuzamosan miként rendeződik át a globális feldolgozóipar.

Forrás