Magyarország | 2021. 04. 11. – 14:15 |
Címlapképünk illusztráció. Fotó: Internet

Ha frissen és üdén szeretnénk ébredni, jobban tesszük, ha valamilyen vidám dallamot, akár a kedvenc zeneszámunkat állítjuk be ébresztőként - állítják ausztrál kutatók. A klasszikus csörgés, sípolás és egyéb jelzőhangok után ugyanis tovább maradhatunk kótyagosak.

Nem véletlen, ha az elmúlt több mint egy évben úgy éreztük, a szokásosnál is nehezebben kászálódunk ki az ágyból reggelente. A jelenségnek a szakértők már nevet is adtak, ez az alvás utáni tehetetlenség (angolul sleep inertia) érzése, ami igencsak megnehezítheti a reggeleket, főleg, hogy akár órákon át elhúzódhat. Ilyenkor fáradtnak, bágyadtnak, elgyötörtnek érezzük magunkat, nehezen összpontosítunk, mintha valahol az alvás és az ébrenlét között rekedtünk volna félúton. A napfény, egy frissítő zuhany és a koffein segíthet kirángatni magunkat ebből az állapotból, de a legújabb kutatás szerint akár el is kerülhetjük az alvás utáni tehetetlenséget, ha jól választjuk meg, milyen hangon szólaljon meg az ébresztőnk.
A The Conversation portál is beszámolt egy friss ausztrál kutatásról, ami arra jutott, hogy az ébresztőként választott hang nagyban meghatározza, mennyire energikusan indul a napunk. Az eredmények szerint a dallamos melódiák segítenek elűzni az alvás utáni tehetetlenség érzést, ellentétben az olyan klasszikus jelzőhangokkal, mint a csipogás, sípolás vagy egyéb, nem zenei jelzések - írja a Házipatika.com.

A kutatók egy egyedi tervezésű alkalmazás segítségével vizsgálták, hogy az ébresztőként beállított hangok milyen hatást gyakorolhatnak a mentális éberségünkre. Ehhez a résztvevőket arra kérték, hogy állítsanak be különböző ébresztőhangokat, majd közvetlenül ébredés után az okostelefonjukon teljesítsenek játékos feladatokat, amelyek felmérik az éberségi állapotukat. Az alanyoknak a lehető leggyorsabban kellett megérinteniük a telefon képernyőjét, amikor az azon látható alakok színe megváltozott. Az eredmények meglepően alakultak: azok, akik valamilyen dallamos zenére keltek, gyorsabb és pontosabb válaszokat adtak, mint a kontrollcsoport tagjai, akik klasszikus hangjelzésekre ébredtek.

Vészhelyzetben is számít, mire ébredünk

Igen ám, de mi a helyzet akkor, ha sürgősen magukhoz kell térni, például akkor, amikor megszólal a tűzjelző? A szakértők ehhez egy tavaly készült tanulmányt vizsgáltak át, amelyben a gyerekek váratlan ébresztésekor tapasztalt mentális éberségét próbálták felmérni. Ez esetben világosan látszódott, hogy az emberi hang és az alacsonyabb hangmagasságú riasztás után is hamarabb magukhoz tértek a kicsik, mint amikor magas frekvenciájú, sípoló hang figyelmeztetett a vészhelyzetre. A megfelelő típusú riasztással a gyerekek jobb reakcióidőt produkáltak és az eseményekre is jobban emlékeztek, ami fontos szerepet játszhat egy valódi vészhelyzet esetén az utasítások és cselekvési tervek pontos betartásában. Ennek pontos okait még vizsgálják, de a szakértők feltételezése szerint az állhat a háttérben, hogy az alacsony frekvenciájú, valamint a dallamos hangok az agy figyelemirányításért felelős területeit aktiválják.

A mai, modern eszközök esetében már csak a fantáziánk szabhat határt annak, hogy milyen zenére vagy hanghatásra szeretnénk ébredni, ezért érdemes a fentieket is átgondolni, mielőtt ébresztőhangot választanánk. Léteznek már olyan applikációk is, amelyek segítségével akár teljesen személyre szabhatjuk, mikor milyen hanggal ébresszen a telefonunk, attól függően, hogy korán kell kelnünk a munka miatt vagy a hétvégi kirándulás előtt szeretnénk időben ébredni. Sőt, a kutatási eredmények a jövőben abban is segíthetnek, hogy a különböző járművek beépített riasztójelzései is segítsék a sofőröket abban, hogy elkerülhessék például a volán mögötti elbóbiskolást.

Kövessen minket a Facebook és az Instagram oldalainkon.
Iratkozzon fel a Telegram csatornánkra is.
Legyen jól informált!

Hirdessen Ön is a Kárpátinfo hetilapban

Apróhirdetés beküldése
Apróhirdetés feladása a Karpatinfo.net.ua oldalra
  • Az apróhirdetés feladásához a Karpatinfo.net.ua oldalra regisztráció szükséges
  • Magánszemélyek és cégek számára INGYENES