Oroszország | 2021. 03. 31. – 19:00 |
Címlapképünk illusztráció. Fotó: Internet

Állatok számára kifejlesztett, Covid–19 elleni vakcinát jegyeztek be Oroszországban – közölte szerdán az orosz agrárfelügyelet (Roszszelhoznadzor).

A hatóság szerint a Carnivac–Cov elnevezésű oltóanyag az első, új koronavírus-fertőzés elleni állatvakcina a világon - írja az MTI.

A szer, amelyet az orosz Szövetségi Állategészségvédelmi Központ szakemberei fejlesztettek ki,

októberben elkezdett klinikai tesztelése során mellékhatást nem okozott.

Konsztantyin Szavenkov, az agrárfelügyelet helyettes vezetője Moszkvában újságíróknak elmondta, hogy a Carnivac–Covot kutyán, macskán, sarki és vörös rókán, nyércen és más állatokon is kipróbálták.

A vizsgálatok során a vakcina ártalmatlannak bizonyult, a beoltott állatoknál erős immunogén aktivitást okozott, és az esetek 100 százalékában kifejlődtek bennük a koronavírus elleni antitestek.

Szavenkov közölte, hogy a kutatások jelenlegi állása szerint a vakcina legkevesebb fél évig hatékony.

Emlékeztetett rá, hogy az Állategészségügyi Világszervezet (OIE) megállapította: több állatfaj – köztük házi- és haszonállatok is – fogékony a Covid–19-re.

A Roszszelhoznadzor második embere szerint az oltóanyag tömeggyártása áprilisban indulhat be. A termék megvásárlása iránt eddig Görögországból, Ausztráliából, Lengyelországból, Kanadából, az Egyesült Államokból és Szingapúrból érkezett érdeklődés.

Orosz hírügynökségek szerint az Egyesült Államokban és Finnországban is folynak még kísérletek a Covid–19 elleni állatvakcina kifejlesztésére.

Az orosz hatóság helyettes vezetője az Egészségügyi Világszervezetre (WHO) hivatkozva azt mondta, egyelőre tudományosan nem bizonyított, hogy az új koronavírusos fertőzés állatról terjedt volna emberre.

Szavenkov szerint az új vakcina gátolhatja a vírus mutációját.

A Covid–19 elleni első orosz vakcinát, a Szputnyik V-t kifejlesztő Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet igazgatója, Alekszandr Gincburg az Izveszyija című napilap hétfői számában megjelent interjújában úgy vélekedett,

hogy a SARSCo–V-2 vírus patogén potenciálja még nem mutatkozott meg teljességgel, és gócai folyamatosan jelen lesznek a világban.

Mint mondta, a következő fejlemény a mezőgazdasági haszonállatok és a háziállatok megfertőzése lesz.

„És amikor egy év alatt eljutunk odáig, hogy jó vakcinákkal megóvjuk az emberiséget, abban a pillanatban meg fognak fertőződni a háziállatok, a kedvencektől pedig senki sem szándékozik megszabadulni. Ezért ennek a kórokozónak a gócai folyamatosan jelen lesznek, és fejlődni fognak körülöttünk” – fogalmazott az akadémikus.

Hangot adott meggyőződésének, hogy fel kell készülni a kórokozóval való tartós együttélésre.

Korábban hírt adtunk arról, hogy a Szputnyik V hatékonyságban veri az amerikai vakcinákat. A vírusfertőzés kockázata a második oltás után két héttel 90 százalékkal csökkent, állítja a tanulmány.

Továbbá emlékeztetünk arra is, hogy a denevérről egy közvetítő fajon keresztül terjedhetett át a koronavírus az emberre. Egy közvetítő faj feltehető szerepét hangsúlyozza az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és Kína közös jelentése az új koronavírus (SARS-CoV-2) emberre való átterjedéséről, amelyből az AP hírügynökség előzetesen részleteket tett közzé hétfőn.

Forrás

MTI

Kövessen minket a Facebook és az Instagram oldalainkon.
Iratkozzon fel a Telegram csatornánkra is.
Legyen jól informált!


Hirdetés