Észak-Afrika | 2021. 03. 26. – 18:00 |
Címlapképünk illusztráció. Fotó: Internet

A világkereskedelem fontos tengeri átjáróját, a Szuezi-csatornát napok óta eltorlaszoló Ever Given teherhajó napi szinten 9,6 milliárd dollár értékű árut tartóztat fel. 

„Békeidőben" óránként 400 millió dollárnyi áru érkezik a Szuezi-csatornába, napi szinten nyugati irányba 5,1 milliárd dollár, keleti irányba pedig 4,5 milliárd dollár értékű szállítmány halad át a csatornán” – írja az Index.

Mivel az Evan Given teljesen elzárja az utat, egyre több kereskedelmi teherhajó torlódik fel a csatorna két kijáratánál,

ami nagyban lassítja a forgalmat és nem mellesleg a világkereskedelmet is.

Az Evan Given körülbelül 24 kilométer per órával haladt a hajó észak felé, amikor keresztbe fordult orrával a keleti part felé, azóta pedig egyszerűen nem lehet azt megmozdítani.

Bár a helyi illetékesek nagy erőkkel dolgoznak azon, hogy megszüntessék a dugulást, de előre figyelmeztettek, hogy az még napokig, akár hetekig is eltarthat. 

A Szuezi-csatorna a világ egyik legforgalmasabb tengeri útvonala, a tengeri világkereskedelem tíz százaléka megy rajta keresztül.

Több szállítmányozási vállalat is azt fontolja, hogy elkerülje a Szuezi-csatornát,

ami viszont több napi csúszáshoz és pluszköltséghez fog vezetni

az áruszállítmányok érkezésében, mivel a másik járható út Afrika megkerülése. 

Korábban hírt adtunk arról, hogy forgalmi dugót okozott egy hajó a Szuezi-csatornán. A hajókövető műholdas szolgáltatók adatainak tanúsága szerint az Ever Given nevű konténerszállító óriás kedd reggel keresztbe fordult és partra futott a Szuezi-csatornán, az Egyiptomot átszelő szűk vízi út déli végének közelében.

Továbbá emlékeztetünk arra is, hogy megerősítette, növelte az étrend-kiegészítők iránti hatalmas keresletet a koronavírus-világjárvány, és a piaci igény valószínűleg a következőkben csak még nagyobb lesz e termékcsoportra.

Forrás

Kövessen minket a Facebook és az Instagram oldalainkon.
Iratkozzon fel a Telegram csatornánkra is.
Legyen jól informált!


Hirdetés