Kárpátalja | 2021. 03. 26. – 14:11 |
Fotó: Babják Zoltán Facebook-bejegyzése

Március 26-án ülést tartott a Beregszászi Városi Tanács. A napirendi pontok megvitatása előtt a képviselők beadványt fogadtak el, amelyet Anatolij Poloszkovnak, a megyei állami közigazgatási hivatal vezetőjének, valamint Ukrajna Erdőtartalékai Állami Ügynökségének címeztek.

Kárpátalján 20 állami erdőgazdaság működik.

A megyei erdő- és vadgazdálkodási főosztály által javasolt modell szerint hat ilyen gazdaság maradna - tudatta Babják Zoltán polgármester közösségi oldalán.

Az új közigazgatási-területi beosztás alapján azt javasolják, hogy minden járásban maradjon legalább egy, ám eközben kivétel lenne a Beregszászi járás, mert itt felszámolnák a Beregszászi Állami Erdőgazdaságot — annak ellenére, hogy az hatékonyan működik - emelte ki a polgármester.

Hangsúlyozta továbbá, hogy 3z pedig minimum oda vezetne,

hogy komoly veszteségei lennének a Beregszászi kistérség költségvetésének.

Babják Zoltán hozzátette, hogy manapság, amikor élesen vetődik fel a befektetések, az új munkahelyek létrehozásának, az adók és illetékek befizetésének kérdése, roppant meggondolatlan és kontraproduktív lenne a Beregszászi Állami Erdőgazdaság tervezett felszámolása.

A napirenden szereplő határozati javaslatok megvitatása során a képviselők, többek között, támogatták, hogy a Nagyberegi kistérség 360 ezer hrivnya szubvenciót adjon át társfinanszírozásként a városi hulladéklerakó rekonstrukciójára és rekultiválására.

Továbbá jóváhagytak egy sor, az iskolák, óvodák, könyvtárak, valamint más oktatási és kulturális intézmények alapszabályaiban eszközölt technikai módosítást,

amelyekre a közigazgatási reform realizálása miatt volt szükség.

Emellett döntés született számos, földterületekkel kapcsolatos kérdésben is - fejtette ki városunk első embere.

Korábban hírt adtunk arról, hogy március 24-én ülést tartott a Beregszászi Kistérség Végrehajtó Bizottsága, melyről Babják Zoltán polgármester számolt be Facebook-oldalán. Babják Zoltán kiemelte, hogy az ülés során a testület tagjai, egyebek mellett jóváhagyták a községek 2020. évi költségvetéseinek teljesítéséről szóló beszámolókat.

Továbbá emlékeztetünk arra is, hogy tavaszi nagytakarítást végeznek Beregszászban. A bejegyzésből megtudhattuk, hogy rendbe hozták például a Szentföld, a Lehoczky, az Állomás utcák és a Széchenyi út széleit.

Kövessen minket a Facebook és az Instagram oldalainkon.
Iratkozzon fel a Telegram csatornánkra is.
Legyen jól informált!


Hirdetés