Ukrajna | 2021. 03. 16. – 09:00 |
Címlapképünk illusztráció. Fotó: Internet

Ukrajnában több mint kilencezer sofőr másodszor is ittas állapotban ült a volán mögé vissza, további ötezret pedig harmadik alkalommal is ittas vezetésen értek. 

Anton Herascsenko, belügyminiszter-helyettes a március 15-i sajtótájékoztatón kijelentette,

hogy 2020 folyamán 129 ezer sofőrt vettek őrizetbe Ukrajnában, mert ittas állapotban vezetett

 – közli a Korrespondent.net hírportál.

"129 ezer részeg sofőrt vettek őrizetbe. Több mint kilencezer sofőr ült másodszor ittasan a volán mögé, további ötezer pedig harmadik alkalommal is részegen vezetett" - mondta a tisztviselő. 

Ezen felül Herascsenko elmondta, hogy tavaly Ukrajnában több mint 3,5 ezer ember halt meg közlekedési balesetekben.

Korábban hírt adtunk arról, hogy autóelkobzás vár az ittas sofőrökre Ukrajnában.Az ittas sofőrt ezentúl 17 ezer hrivnya pénzbírsággal sújtják (eddig 10 200 hrivnya volt).

Továbbá emlékeztetünk arra is, hogy ismét lehet járműnyilvántartó Beregszászban. Babják Zoltán, polgármester közösségi oldalán arról adott tájékoztatást, hogy megbeszélést folytat Anatolij Poloszkovval, a megyei állami közigazgatási hivatal vezetőjével, annak érdekében, hogy ismét lehessen járműnyilvántartó Beregszászban. 

Kövessen minket a Facebook és az Instagram oldalainkon.
Iratkozzon fel a Telegram csatornánkra is.
Legyen jól informált!


Hirdetés