Dél-Amerika | 2021. 03. 15. – 12:00 |
Címlapképünk illusztráció. Fotó: Internet

Chile lett a világ egyik leginkább átoltott országa a koronavírus-járvány terjedése elleni küzdelemben az után, hogy a legjobban fertőzöttek közé is tartozott – közölte egy vasárnapi interjúban Andres Couve tudományügyi miniszter.

A 19 milliós lakosság több mint 25 százaléka kapott már legalább egy adag vakcinát, és ezzel Izrael, az Egyesült Arab Emírségek és Nagy-Britannia után a negyedik helyre jött fel a világban - írja az MTI.

Latin-Amerikában a vezető pozíciót foglalja el.

A miniszter szerint ennek az az oka, hogy már nagyon korán elkezdtek szállításokról tárgyalni a vakcinagyártó cégekkel, és az is, hogy nagy tapasztalataik voltak korábbi tömeges oltásokból. A járvány első hónapjaiban a hírek még azzal voltak tele, hogy a kormány képtelen a fertőzöttek elszigetelésére, a járvány terjedésének nyomon követésére, a kórházak intenzív osztályai majdnem tele vannak.

Andres Couve tudományügyi miniszter közlése szerint már a világjárvánnyá nyilvánítás után egy hónappal, tavaly áprilisban megkezdték a hivatalos tárgyalásokat az oltóanyagot lehetségesen termelő gyártókkal a szállításokról.

Májusban a szakértők tervet mutattak be Sebastián Pinera köztársasági elnöknek arról,

hogy miként járjanak el, amikor már rendelkezésre áll a vakcina.

Az ajánlások arról is szóltak, hogy Chile vegyen részt a klinikai tesztekben. Júniusban sikerült megállapodni a kínai Sinovac céggel arról, hogy a dél-amerikai ország az elsők között kapjon az oltóanyagból, miután azt jóváhagyták.

Hasonló tárgyalások folytak egyebek között az AstraZeneca, a Janssen és egy másik kínai gyógyszergyár, a CanSino részvételével.

Az első, bár még kisebb adag oltóanyag, a Pfizer cégtől érkezett meg decemberben, és ezt az egészségügyi személyzet kapta meg. Január végére már négymillió adag kínai Sinovac-oltóanyag állt rendelkezésre a tömeges megelőző oltáshoz, ami februárban meg is kezdődött, és jelenleg is tart.

További 35 millió adag oltóanyag szállítására van érvényes szerződése.

Korábban hírt adtunk arról, hogy a koronavírus fertőzöttek száma 119,8 millió a világon. A fertőzés 192 országban és régióban van jelen.

Továbbá emlékeztetünk arra is, hogy már a nigériai koronavírus-változat is terjed a világban. Újabb megbetegedéseket észleltek csütörtökön Algériában a brit vírusváltozattól is.

Forrás

MTI

Kövessen minket a Facebook és az Instagram oldalainkon.
Iratkozzon fel a Telegram csatornánkra is.
Legyen jól informált!


Hirdetés