Kárpátalja | 2021. 03. 13. – 07:07 |
A tizenkét személyes AN-2-es, amelyet a nép Annuskának vagy Kukuruznyiknak becézett, rendszeres postaszolgálati feladatokat látott el. Címlapképünk illusztráció. Fotó: Internet

Az egész egy vidám sétarepüléssel indult. Ezen a verőfényes tavaszi vasárnapon a bentlakásos iskola tanulói párban állva feszülten várták, hogy nevelőjük végre ellépjen a jegypénztár ablakától, pár szót váltson a közelben álló pilótával, majd a jegyeket lobogtatva kezével intsen a kis csapatnak: beszállhatunk a gépbe.

Az AN-2-es légcsavarja mind hangosabban zúgott, s a duplafedeles gép erősen remegve elindult a repülőtér gondosan nyírott gyepén, s csakhamar elrugaszkodott a földtől. A nebulókból egyszerre tört ki a felszabadult éljenzés. Az ablak mellett ülők hamar felismerték alant Kuklya és Derekaszeg egymás mellett sorakozó házait, meg a Nagyhegy délkeleti oldalában húzódó szelídgesztenye-erdőt a fehérlő Krétalyukkal. Ide ugyanis gyakran kirándultak. A benei szőlődombok közül magasan kiemelkedett a Csillagos: alant az emberek a kertekben a szőlőt, az őszibarackot metszették. Most Borzsova irányába fordult a gépmadár. A vízügyi vállalat munkásai éppen a duzzasztógát fából készült zsilipelemeit rakták le. Beregszász fölé érve aztán nagy lárma keletkezett.

A gép ablakából kinézve a gyerekek egymás szavába vágva mutogatták, hogy a százötven méteres magasságból a városközpont éppen melyik épületét sikerült beazonosítaniuk.

A fent leírt élményt Éva idézte fel nemrég, amikor a beregszászi reptér került szóba. A bentlakásos iskola legjobb tanulói a tanév vége felé jutalmul vehettek részt a sétarepülésen. 1964-et írunk. Az internátusi kis csapatnak könnyű volt a dolga, hisz csak át kellett sétálniuk a Muzsalyi úton, s attól beljebb, a város szélén néhány száz méterre kezdődött a reptér. Hogy képben legyünk, ez a Stefanik utcának a város határáig nyúló szakasza és a Bolugyánszki utca által határolt egykori nagy kiterjedésű füves területet jelentette. A múlt század hatvanas éveinek közepén természetesen sem a Bolugyánszki, sem a vele párhuzamosan futó Március 8., a Csendes és Újtelepes utca nem létezett.

Csak a reptér pénztárának helyet adó alacsony épület állt, mellette egy hosszú rúdon a mindenkori szélirányt jelző fehér-piros szélzsák lengedezett.

– Az utazásokat Ferenci Lali, az egyik barátom édesapja szervezte – meséli a hetvenharmadik évét taposó Gábor barátom. – Egyben ő is volt pénztáros. Egyetlen egyszer én is részt vettem egy ilyen sétarepülésen, ami 35-40 percig tartott. Mondanom sem kell, nem mindennapi élményt jelentett ez egy akkori kisiskolás számára.
Természetesen a beregszászi repteret elsősorban nem azért tartották üzemben, hogy akinek a sétarepüléshez támadt kedve, az a hétvégeken ezt könnyen megtehesse. A tizenkét személyes AN-2-es, amelyet a nép Annuskának vagy Kukuruznyiknak becézett, rendszeres postaszolgálati feladatokat látott el. Innét naponta egyszer vitte a leveleket és egyéb küldeményeket Ungvárra meg vissza. S természetesen utasokat is szállított. Hetven év távolából nem könnyű visszaemlékezni az apró részletekre, de a többség azt állítja, hogy a sétarepülés 1 rubel 30 kopijkába, míg a megyeszékhelyig tartó út 3 rubelbe került. Busszal ugyan jóval olcsóbban el lehetett jutni Ungvárra, ám a sok megálló és a helyenként gödrös útszakaszok miatt ez az utazás legalább három órát vett igénybe. Míg Annuska a 70 kilométeres távot egy órán belül megtette.

Úgy tudjuk, hogy a szovjet érában a beregszászi reptér az ötvenes évek elejétől egészen a hatvanas évekig működött. De a mondatban miért szerepel hangsúlyosan a szovjet éra kifejezés? Csupán azért, mert a beregszászi repteret a második világháború idején a magyar hadvezetés parancsára hozták létre.

– Amikor vidékünkhöz közeledett a front, innen szálltak fel a magyar légierő és a vele szövetséges német Luftwaffe felderítő és vadászrepülői, hogy teljesítsék harci feladataikat – tájékoztat Sepa János, a Beregvidéki Múzeum igazgatója. – Majd amikor vidékünket 1944 októberében elfoglalják a szovjet csapatok, a vörös hadsereg gépei innen indulnak bevetésre. A repülőszázad egyik pilótájának a nevét is ismerjük. Szergej Majko innen szállt fel LA-5-ös gépével, és Máramarossziget térségében maradt alul az egyik német vadászrepülővel vívott párharcban. A pilóta földi maradványait Beregszászba szállították, és az itteni szovjet parancsnokság vezetői úgy döntöttek, hogy a város központjába a Hősök terén temetik el. Ez akkor meg is történt.

Az ungvári polgári repülőtérről – ezt még 1926-ban a cseh érában létesítették – illetve a munkácsi katonai repülőtérről szinte valamennyi kárpátaljainak van tudomása. Az idősebb korosztály tagjai még jól emlékeznek rá, hogy a szovjet érában, amikor a Latorca-parti városban volt dolga, és egy vadászrepülő szállt el a feje felett, ezt olyan fülsiketítő robajjal tette, hogy egy fél percre abba kellett hagyni a megkezdett beszélgetést. A munkácsiak a hosszú évek során ezt a fülsiketítő zúgást ugyan megszokták, de mások számára nagyon zavaró volt.

Az interneten, úgy mondják, minden megtalálható. A világhálót böngészve rátaláltam egy cikkre, amelyik a CIA titkos jelentésére hivatkozva arról számol be, hogy a szovjetek nem messze a munkácsi katonai repülőtértől egy újabb légi bázist készülnek létrehozni, ahol elsősorban az ejtőernyősök képzése folyik majd… E hír olvastán megrohantak a gyerekkori emlékek. Akkoriban a Beregszászon és a hozzá közel eső településeken élő gyerekek számára nagy élményt jelentett, amikor látták, hogy a Szernye-mocsár felől  felszáll egy repülőgép, s majd belőle egymás után nyolc-tíz ejtőernyős ugrik ki. Pazar látványt nyújtottak a kék égben lebegő, lassan aláereszkedő színes ejtőernyők… Néha a szülők beleegyeztek, hogy elbiciklizzünk a helyszínre is, ahol a repülőgépeket és a felszerelést őrző katonák megengedték, hogy tisztes távolságból nézzük, miként érnek földet az ejtőernyősök, s milyen gondosan készülnek a felszállásra a többiek. Apropó, földet érés.

Közelebbről azt is láttuk, hogy az bizony nem olyan, mint amikor egy tollpihe ráérősen landol egy fűszálra. Az ejtőernyős érkezése olyan gyors és kemény volt, hogy csak keveseknek sikerült bukás nélkül földet érni.

Egy szó mint száz, az amerikai hírszerzés az ungvári és a munkácsi röptér mellett felfedezte és számon tartotta a Csikósgorond melletti alkalmi, az ejtőernyősök képzésére kialakított repteret, amely voltaképpen nem volt más, mint egy sima, gondosan lekaszált mező. A CIA csak a beregszászi repteret nem tartotta számon.

Azt bölcsen rábízta az itt élő lokálpatrióták emlékezetére.

Kovács Elemér


  • A cikk a Kárpátinfo hetilap 25. évfolyamának 10. számában jelent meg.
  • Hetilapunkat megvásárolhatja terjesztőinknél, illetve előfizetheti a postán.
  • A Kárpátinfo hetilapot ONLINE is előfizetheti!
  • Lapunkat elolvashatja PDF formátumban is.

Kövessen minket a Facebook és az Instagram oldalainkon.
Iratkozzon fel a Telegram csatornánkra is.
Legyen jól informált!


Hirdetés