Magyarország | 2021. 03. 11. – 10:11 |
Címlapképünk illusztráció. Fotó: Internet

A porckopás (artrózis) egy igen gyakori betegség, a magyar lakosság körülbelül negyedénél okoz panaszokat. Előfordulásának kockázata az életkorral nő, jellemzően 50 éves kor felett jelentkeznek először a panaszok. A probléma igen gyakran jelentkezik - a kezek, a térd és a gerinc mellett - a csípőízületben.

Fokozatosan erősödő tünetek

Az elsőként jelentkező tünetek közé a fájdalom és a merevségérzés tartozik. Előbbi rendszerint fizikai igénybevétel hatására jön elő, majd pihenés hatására megszűnik. A bajok forrásának felismerését nehezítheti, hogy a fájdalom nem feltétlenül az érintett területen, azaz a lágyék területén érződik, csípőízületi artrózis megmutatkozhat például csak a térdben is. A kellemetlenséget kialakult betegség esetén a nyirkos idő is fokozhatja- írja a Házipatika.com.

Az ízületi merevség főleg reggel, illetve hosszabb ülés vagy fekvés után jellemző, mozgás közben pedig néhány perc alatt fokozatosan enyhülni kezd.

A beteg állapotának súlyosabbá válásával a csípő mozgása egyre inkább bekorlátozódik. Egészséges esetben a combunkat egészen fel tudjuk húzni a hasunkhoz, hason fekve pedig a teljes alsó végtagunkat felfelé tudjuk emelni. A mozgáskorlátozottság miatt viszont akár a járművekre való fel- és leszállás, a járás vagy az öltözködés is gondot okozhat, miközben a fájdalmak is mind inkább állandósulnak.

Segít a megfelelő testmozgás

A porc kopása nem gyógyul meg, a folyamat azonban megfelelő kezeléssel nagy mértékben lelassítható. Általánosan segíthet az ízület terhelésének csökkentése, amiben szerepet játszik az ideális testsúlyra való lefogyás is. Hasznos a rendszeres testmozgás olyan sportok által, amelyek minden ízületet egyformán igénybe vesznek, mint például az úszás és a kerékpározás. A napi szintű gyógytorna szintén javasolt.

A betegség korai stádiumában porcerősítő gyógyszereket is lehet alkalmazni. Szükség esetén szóba jöhetnek egyszerűbb fájdalomcsillapítók és gyulladáscsökkentők, utóbbiak akár tablettás formában, akár szteroidos injekcióként.

Műízület vethet véget a fájdalomnak

Súlyos esetben, amikor a beteg már a járásra is képtelenné válik, műtéti eljárással az eredeti ízületet protézissel pótolják. Ennek különböző típusai léteznek, a megfelelő eljárásról az egyedi adottságok tükrében döntenek az orvosok.

A műízület segít visszaállítani az elveszett ízületi mozgásokat, ezáltal megteremti a lehetőséget a szabad, fájdalommentes mozgásra. Várható élettartama 15-20 év.

Kövessen minket a Facebook és az Instagram oldalainkon.
Iratkozzon fel a Telegram csatornánkra is.
Legyen jól informált!


Hirdetés