Franciaország | 2021. 03. 10. – 17:00 |
Címlapképünk illusztráció. Fotó: Internet

Beismerte, hogy hazudott az a 13 éves francia diáklány, aki miatt tiltakozókampány indult az óráján Mohamed prófétát ábrázoló rajzokat bemutató történelemtanár ellen.

Samuel Patyt tavaly októberben szélsőséges iszlamisták kegyetlen módon lefejezték a nyílt utcán Párizsban - írja a Hirado.

A diáklány, akinek panaszkodása nyomán Paty ellen online kampányt indított a helyi muszlim közösség, most elismerte, hogy nem is volt az osztályteremben, amikor a később meggyilkolt történelemtanár bemutatta a Mohamed prófétáról készült karikatúrákat.

Paty meggyilkolása egész Franciaországot megrázta

A 13 éves diáklány – akit a brit portál forrásai nem neveztek meg – eredetileg azt mondta az apjának, hogy Paty arra kérte a muszlim diákokat, hagyják el az osztálytermet, amíg ő a szólásszabadságról és az istenkáromlásról szóló órán bemutatta a Charlie Hebdo karikatúráit.

„Hazudott, mert csapdába szorulva érezte magát, mert osztálytársai arra kérték, hogy legyen ő az események szóvivője” – mondta a lány ügyvédje, Mbeko Tabula az AFP hírügynökségnek.

A lány apja panaszt tett be a tanár ellen, és a lánya beszámolója alapján lejáratókampányba kezdett a közösségi médiában.

Az ügyészek nem sokkal a gyilkosság után azt mondták, hogy „közvetlen okozati összefüggés van” a Paty elleni online uszítás és meggyilkolása között.

A brutális gyilkosságot elkövető, 18 éves csecsen származású Abdullah Anzorovot a francia rendőrök nem sokkal a brutális késes támadás után lelőtték.

Ezután derült ki, hogy a történelem- és földrajztanár elleni kampány torz beszámolón alapult.

Paty a szólásszabadságról szóló történelemóráin előre figyelmeztette a hallgatókat, hogy Mohamed prófétát ábrázoló rajzokat készül bemutatni. A tanár úgy állt hozzá, hogy bárki, aki úgy érzi, hogy sértheti a vallási érzékenységét, becsukhatja a szemét.

A diáklány eredetileg azt mondta, hogy a tanár megkérte a muszlim vallású tanulókat, hogy hagyják el a tantermet. Azonban a lányt – a Le Parisien című lap szerint – még az óra megtartása előtt egy nappal kicsapták sorozatos hiányzásai miatt.

A francia kormány tavaly ősszel határozottabb fellépést ígért az internetes uszítások ellen.

A francia rádióban kedden a Paty család ügyvédje elmondta, hogy a lány családja tudta, hogy a kérdéses napon nem volt iskolában, és hogy miért függesztették fel.

„Tehát az, hogy (a család) most bocsánatot kér, amiért elhitte a lánya hazugságait, édes kevés” – fogalmazott Virginie Le Roy a francia RTL rádiónak.

Abdoullah Anzorov egy orosz nyelvű hangüzenetben vállalta a tettét: azt mondta, hogy a prófétát akarta megbosszulni, amiért a tanár szerinte sértő módon mutatta be.

A francia terrorelhárítási ügyészség indítványára az illetékes vizsgálóbíró hét ember, köztük két kiskorú ellen emelt vádat terrorista gyilkosságban való bűnrészesség gyanúja miatt.

Tízéves gyerekeket is kihallgattak a francia rendőrök, mert a kisdiákok helyeselték az októberben Párizs egyik külvárosában meggyilkolt Samuel Paty lefejezését

Az elmúlt napokban két francia egyetemi professzor kapott rendőri védelmet,

mert a hallgatók iszlamofóbiával vádolták meg őket.

A rendőrök megkezdték a nyomozást ebben az ügyben, amelynek kiindulópontja az volt, hogy a múlt héten a Grenoble-i Tudományegyetem hallgatói plakátokat helyeztek el az épület falain, amelyekre azt írták:

„Fasiszták az előadóink, az iszlamofóbia gyilkol!”, emellett a két professzor neve is szerepelt a plakátokon.

Marlène Schiappa ifjúsági belügyminiszter szerint a professzorok élete veszélyben van, a kampány pedig Samuel Paty zaklatására emlékeztet. „Nem tűrhetjük az ilyesmit” – mondta a belügyminiszter.

Paty meggyilkolása után Emmanuel Macron elnök átadta a tanár családjának az ország legmagasabb kitüntetését, a Légion d'honneurt.

Mohamed próféta ábrázolásait széles körben tabuként tartják számon az iszlámban, és a muszlimok rendkívül sértőnek tartják, ha valaki ábrázolni meri prófétájukat.

A kérdés különösen érzékeny Franciaországban a Charlie Hebdo szatirikus magazin döntése miatt,

amely a próféta karikatúráinak közzétételéről szólt.

A képek közzététele után, 2015-ben tizenkét embert öltek meg szélsőséges iszlamisták a francia magazin irodájában.

Mind a Charlie Hebdo gyilkosságai, mind Samuel Paty lefejezése mély nyomot hagyott egy olyan országban, ahol a szekularizmus központi szerepet játszik a nemzeti identitásban.

Korábban hírt adtunk arról, hogy halállal végződött az iskolai csúfolódás Párizsban. Az első vizsgálatok szerint egy 15 éves fiú és a barátnője megverték, majd a Szajnába dobták az áldozatot, aki az osztálytársuk volt, és akit hetek óta zaklattak a közösségi oldalakon.

Továbbá emlékeztetünk arra is, hogy terrorista lehetett a svédországi baltás merénylő. Szerda este nyolc embert megsebesített egy férfi a svédországi Vetlanda nevű település központjában.

Forrás

Kövessen minket a Facebook és az Instagram oldalainkon.
Iratkozzon fel a Telegram csatornánkra is.
Legyen jól informált!


Hirdetés