Kárpátalja | 2021. 02. 12. – 10:19 |
Fotó: Kovács Erzsébet

Hirdetés

Ismét élettel telt meg a Nagyberegi Tájház. A karanténhelyzet miatt hosszú kényszerpihenő után – természetesen a szükséges szabályok betartásával – a Pro Cultura Subcarpathica (PCS) szervezésében a Csoóri Sándor Alap támogatásával megtarthatták az idei első foglalkozást. A hagyományoknak és az időszaknak megfelelően ezúttal eleink téli elfoglaltságának felelevenítése mellett a farsangi szokások, illetve az erre az időszakra jellemző ételek megismerésével zajlott az évadnyitó foglalkozás.

A megjelenteket Gál Adél, a PCS munkatársa köszöntötte. Abbéli örömének adott hangot, hogy a korábbi online kapcsolattartás után végre jelenléti oktatásra is lehetőség nyílik. Normál időszakban ilyentájt farsangi mulatságot is szerveztek, de idén még sajnos erre nincs lehetőség, mondta. Majd beszélt a jellegzetes farsangi szokásokról, így többek között a szűzgulyahajtásról, a farsangfarkán tartott kiszebábégetésről, s bár a busó alakoskodásnak vidékünkön nincs hagyománya, de a magyar kultúrkörhöz tartozik, így a búsójárás szokása is terítékre került. A Beregszászi Kossuth Lajos Középiskola ötödikesei ezúttal pálcikababát, pici kiszebábot, illetve busómaszkot készítettek.

A Nagyberegi Tájház munkatársai fontosnak tartják, hogy a fiatalok megismerkedjenek eleik munkaalkalmaival is. Ezúttal a téli időszakra jellemző szövéssel barátkoztak, beülhettek az esztovátába, és kipróbálhatták, milyen ügyesen tudják a láncfonalak között átvezetni a vetélővel a keresztfonalat, meg a lábitóval mozgatni a nyüstöt.

Immár hagyomány, hogy egy-egy foglalkozás alkalmával az egykori konyha, a kemence használatába is betekintést nyernek, illetve megkóstolnak valamilyen finomságot. Ezúttal Olasz Piroska irányításával ízletes tepertős pogácsa készült, amit aztán a foglalkozás végén közösen fogyasztottak el.

Gál Adél arról is tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy a február-március folyamán szerdánként megtartott foglalkozásokon a mostani kézműveskedésen kívül kipróbálhatják a gyerekek a csuhéfonást, a gyöngyfűzést, az agyagozást, készítenek népi játékokat, húsvéti kopogtatót és hímest is festenek majd. Olyan ételeket is megkóstolhatnak – és természetesen az elkészítésükben is részt vesznek –, amelyeket eleink nagy szeretettel fogyasztottak így télvíz idején. Sül itt majd a hagyományos farsangi szalagosfánk mellett csörögefánk, kifli, málépogácsa, húsvét előtt pedig kipróbálhatják a sárgatúró készítését is. Amikor pedig az időjárás engedi, akkor a szabadban régi gyermekjáté-kok felelevenítésével múlatják az időt.

A foglalkozásokon előzetes bejelentkezés alapján vehetnek részt az iskolások.

Kovács Erzsébet

  • A cikk a Kárpátinfo hetilap 25. évfolyamának 7. számában jelent meg.
  • Hetilapunkat megvásárolhatja terjesztőinknél, illetve előfizetheti a postán.
  • A Kárpátinfo hetilapot ONLINE is előfizetheti!
  • Lapunkat elolvashatja PDF formátumban is.

Hirdetés

Kövessen minket a Facebook és az Instagram oldalainkon.
Iratkozzon fel a Telegram csatornánkra is.
Legyen jól informált!