Megjelent Amy Winehouse utolsó hivatalos felvétele
Az 1930-ban írt Body And Soul című dalt az énekesnő a rock and roll előtti korszak egyik utolsó nagy túlélőjével, Tony Bennett-tel együtt vette fel. Az Amy Winehouse születése napján megjelent klipet Oscar-díjas operatőr készítette, a bevételek egy része az elhunyt sztár édesapjának alapítványát illeti.
Hasonló cikkek
A Body And Soul című dal 1930-ban született, hamar népszerűvé, majd standarddá lett; énekelte többek között Ella Fitzgerald, Billie Holiday és Frank Sinatra is. Új változatát Tony Bennett Duets II című lemezéhez rögzítették, ami az eredeti tervek szerint a legendás énekes 85. születésnapját ünnepli. Azonban a Body And Soul lett Amy Winehouse utolsó hivatalos felvétele - úgy tudni, hogy rengeteg dalt hagyott hátra, de ezek legfeljebb félkész állapotban vannak és egyelőre nem tudni, mi lesz velük. Ezért a dal most inkább az énekesnő miatt érdekes a nagyközönségnek; ráadásul szeptember 14-én jelent meg, amikor a 28. születésnapját ünnepelte volna, illetve a bevételek egy része az Amy Winehouse Alapítványt. A megjelenést beharangozó közleményben is róla beszélt Tony Bennett: "Amy is elégedett volt az előadásával; én pedig úgy gondoltam, hogy egyenesen csodás volt. A felvételen sikerült megragadni az ő különleges művészetének lényegét."
A klipet, ami egy Tony Bennettről szóló dokumentumfilmhez készült felvételekből áll össze, Dion Beebe fényképezte (Oscar-díjat kapott az Egy gésa emlékiratai operatőri munkájáért), kapcsolódik hozzá egy másik videó is, amin Amy Winehouse beszél az énekesről. Tony Bennett a rock and roll előtti korszak egyik utolsó nagy túlélője, ahogy a Financial Times nevezte - mi pedig itt írtunk róla részletesen. 1926-ban született és 1951-ben lett sztár a Because Of You című dallal. A rock and roll az ő karrierjében is komoly és hosszú visszaesést okozott, a kilencvenes években azonban fia-menedzsere segítségével megtalálta magának a fiatal rockerek közönségét - anélkül, hogy stílusán változtatott volna. Ezt a - hozzánk azért nem igazán begyűrűzött - újjászületést mutatja az is, hogy kikkel énekel a Duets II című lemezen: Lady Gaga, Carrie Underwood, Queen Latifah, Mariah Carey, Norah Jones és mások is szerepelnek a listán Andrea Bocelli, Aretha Franklin és Willie Nelson mellett.
Forrás: Quart











